Két régen várt szignó egy nagyon fontos papíron: jogilag is befejezhető az M3-as a tervek szerint

iho/vasút   ·   2021.08.01. 18:00
m3_nagyvaradter

Aláírta az M3 metróvonal középső szakaszának alagúti munkáira vonatkozó szerződésmódosítást a BKV Zrt. és a Swietelsky Vasúttechnika Kft., ezzel elhárult a jogi akadálya a metrófelújítás tervek szerinti befejezésének.

A szerződéskötés egy közel másfél éve tartó egyeztetéssorozat, valamint hatósági vizsgálatok és jóváhagyások folyamatára tett pontot. A Metró Felújítási Projekt Igazgatóság egy éve ad tájékoztatást az alagút-rekonstrukció kapcsán kialakult nehézségekről.

A BKV Zrt. az M3 metróvonal alagút-rekonstrukciójára mintegy 48 milliárd forint értékben kötött szerződést 2017. szeptember 4-én a Swietelsky Vasúttechnika Kft.-vel. A középső vonalszakasz állomásainak elhúzódó felújítása miatt szükségessé vált az építési munkákra vonatkozó harmonizált ütemterv kialakítása, ezzel összefüggésben az alagút-felújításra szóló szerződés díjának és határidejének módosítása. Hónapokig tartó egyeztetések után 2020. december 21-én létrejött a szerződésmódosításra vonatkozó szándéknyilatkozat, amelyben – a kivitelező által eredetileg megállapított 18 milliárd forint helyett – legfeljebb 9,1 milliárd forint többletköltség plusz öt százalék tartalékkeret elszámolásában állapodtak meg a szerződő felek. A megállapodás alapján az alagút teljes korszerűsítése 2021. január 11-én a középső szakaszon is elkezdődött.

A szerződésmódosításhoz az Innovációs és Technológiai Minisztérium, mint irányító hatóság, valamint a Miniszterelnökség Közbeszerzési Felügyeletért Felelős Helyettes Államtitkárság Felügyeleti Főosztályának jóváhagyására volt szükség. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium megállapította, hogy támogathatósági, elszámolhatósági, valamint műszaki szempontból a dokumentumok tartalma a felhívásban foglaltakkal és a támogatási szerződéssel meghatározott projektcéllal összhangban áll. A Miniszterelnökség Közbeszerzési Felügyeletért Felelős Helyettes Államtitkárság Felügyeleti Főosztálya a szerződésmódosítást jogszerűnek minősítette. A hatóságok azonban a szerződéses ár megemelését – IKOP hazai társfinanszírozás terhére mindösszesen – 6,2 milliárd forinttal fogadták el.

A BKV Zrt. és a Swietelsky Vasúttechnika Kft. a Hatóságok által rögzített feltételek betartásával a szerződésmódosítást aláírták azzal, hogy a szerződésmódosítás a Vállalkozó részéről nem jelent egyéb igénye vonatkozásában joglemondást. A BKV Zrt. és a Swietelsky Vasúttechnika Kft. között létrejött szerződés mérföldkő abban a tekintetben, hogy az M3 metróvonal felújítása az európai uniós támogatás elszámolhatósági időszakán belül megvalósulhasson.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek