Kettős 787-es átadás Japánnak

iho/repülés   ·   2012.03.27. 19:30
nyito

Everettben ünnepélyesen átadták a Japan Airlines számára a megrendelt 787-esek első két példányát: így a szintén japán, a 787-esek első megrendelőjeként is ismert All Nippon Airways (ANA) mellett újabb távol-keleti légitársaság kezdheti meg a repüléseket a Boeing nagy hatótávolságú, kompozit törzsű repülőgép-típusával. A két gép szárnyai alatt a General Electrics GEnx-1B hajtóművek dolgoznak, míg az ANA gépeit a Rolls-Royce Trent 1000-es hajtóművek mozgatják a földön és a levegőben. Az átadás feltétele volt, hogy az új típus néhány napja a GE-hajtóműre is megkapta a hatóságtól az üzemeltetési engedélyt

Irány Tokió! <br>(fotó: Boeing)

A Washington állambeli Everettben megrendezett átadási ünnepségen Jim Albaugh, a Boeing kereskedelmi repülésért felelős elnöke a gyártó cég és a japán légitársaság több évtizedes kapcsolatát emelte ki: „a 60 éves kapcsolatunk fontos pillanata ez: nem egy, hanem két Dreamliner átadását ünnepeljük most.”

Okkal és joggal ünnepelt mindkét fél <br>(fotó: Boeing)

A Japan Airlines összesen 45 Dreamlinert rendelt meg a Boeing-től, 25 787-8-ast és 20, hosszított törzsű 787-9-est. A most szolgálatba álló 787-8-asokon 186 utas repülhet majd a két, első- és turistaosztályon. Az első osztályon hét sorban 2-2-2 üléselrendezés lesz, míg a maradék 144 ülést 2-4-2 elosztásban helyezik el a turistaosztályon.

A gépekkel elsőként a tokiói Narita repülőtérről Bostonba induló járatot kezdik majd repülni, várhatóan április 22-től. A következő 787-es célpontok között lesz a tokiói Haneda repülőtérről Peking, míg Naritáról Delhi és Moszkva, hivatalosan már április végétől. Szeptemberben következhet Szingapúr, míg 2013. márciusától már Naritáról San Diegóba és Helsinkibe is repülhetnek a JAL színeit viselő 787-8-asok. A gépeket láthatóan a kisebb forgalmú, nagy távolságú repülésekre használja majd a japán légitársaság.

A két gép, egészen pontosan a JA822J és a JA825J lajstromjelű Boeing 787-846-os az ünnepségek után elindult Japán felé. A JA825J 8101-es jártaszámmal 16:32-kor, míg a JA822J 8102-es járatszámmal 17:43-kor szállt fel, hogy magyar idő szerint dél körül leszálljon a tokiói Narita repülőtéren.

A kettős átadással a Boeing nyilván azt szerette volna érzékeltetni, hogy mostantól végre valóban felgyorsul a kompozit-madár gyártása. A 787-esekből legközelebb az Air India kap majd, év végéig pedig a Boeing a második, dél-karolinai gyártósor belépésével már vagy negyven Dreamlinert akar forgalomba állítani, annak érdekében, hogy a példányok átadásával minél hamarabb sikerüljön ledolgozni a fejlesztési költségeket – igaz, ez elég távolinak tűnik, mivel szkeptikusabb számítások szerint a 787-es csak ezer példány eladásával hozza vissza a befektetési összeget.

Kapcsolódó hírek