Ki mennyit repül, ki mennyit keres vele? - 2.

iho/repülés   ·   2012.10.07. 15:00
cim2

Folytatjuk a légitársaságok illetve a globális régiók toplistájának ismertetését, az érdekes tanulságokkal. Az első részből kiderült: a két, vitathatatlan vezető zóna Észak-Amerika és Ázsia, a köztük lévő különbség forgalomban már nem számottevő, viszont az USA társaságainak összeredményével szemben a vezető japán és kínai társaságok képesek voltak nettó profitot termelni. Következik a második részben a forgalom és a bevételek nagysága szerint Európa, az Öböl-mente, Latin-Amerika és – még mindig erősen leszakadva – Afrika.

Nem a legnagyobb, de a leginkább profitképes Európában az IAG – pontosabban a British Airways

Európa: talán Észak-Amerikához hasonlítható, a forgalom 14 százalékkal nőtt, az üzemi eredményeket így sikerült szinten tartani, a nettó profitot a kemény környezeti hatások elszívták, és ez a mi kontinensünk esetében nemcsak a kerozinárakat, hanem az euróövezet válságát is jelenti. A forgalmi bevétel szerint a vezető cég a Lufthansa-csoport, a második az Air France-KLM, a harmadik a Britisht és az Ibériát magába foglaló IAG, eddig nincs is igazán meglepetés, azonban komoly trendet jelez, hogy Európa negyedik legnagyobb forgalmi bevételt produkáló légitársasága a Turkish Airlines. Utána következik a SAS-csoport, majd hatodikként a Ryanair, amelynek vezére ugyan egyszerűen a Európa legnagyobb légitársaságának szokta titulálni a cégét, ami a tiszta utasszámot illetően igaz, de az alacsonyabb árak az alacsonyabb költségekkel együtt is csak alacsonyabb forgalmi bevételt jelentenek. Viszont ennek a modellnek a jövedelmezőségét mutatja, hogy a nettó profit szerint a Ryanair az IAG mögött rögtön a második helyen tanyázik. Az IAG jövedelmezősége viszont egyértelműen a British Airwayst dicséri, gyanítható, hogy a másik társtársaság, az Ibéria inkább a nagy veszteségesek listáján szerepelne, ha egyedül számítana az eredményessége. Ezt a nem túl szívderítő mínuszos listát egyébként a forgalmi bevétel szempontjából második Air France-KLM vezeti, persze ez is eszébe juttat az embernek bizonyos évközi híreket: ideje volt belefogni az erős átalakításba, persze ehhez Franciaországban meg kellett várni 2012 tavaszát, az elnökválasztási időszakot. El ne felejtsem: a veszteségesek listáján az Air Berlin és a SAS következik az Air France-KLM után.

Az Emirates iszonyatos beruházásokat hajt végre, talán ezért nem az első most a profitlistán

Emirates, Etihad, Qatar: ez a három légitársaság a döntő az Öböl-menti zóna légiközlekedési fejlődésében, ők a „felelősek” a plusz 16 százalékos bevételért. De ne higgyük, hogy attól, hogy közel vannak bizonyos olajcsapokhoz, nem érinti őket a kerozinárak gigászi emelkedése. Az elemzés kiemeli ugyanakkor, hogy az Etihadnak 2011-ben sikerült alapítása óta először némi profitot is elérnie. Az Etihad azonban csak a negyedik a forgalmi bevétel szerinti listán, az első helyet magasan az Emirates foglalja el, érdemes itt a számokat is idézni: csaknem 17 milliárd dollárral, a második Qatar bevétele 6,8 milliárd volt, a sorban következik a Saudia, az Etihad és az ugyancsak e térségbe sorolt Izrael nemzeti légitársasága, az El Al. Profittáblázat érdekes mód az összefoglalóban nem szerepel, talán mert a valóságos jövedelmezőségeket ezeknek a társaságoknak az esetében az állami tulajdon és az illető országok erős háttértámogatása nagyban befolyásolja, gondoljunk itt például egy olyan egyszerű tényre, hogy az Emirates Dubaiban nem fizet repülőtéri illetéket. Ugyancsak erősen nehezítik a tisztánlátást a térségi légiközlekedés motorját jelentő három légitársaság (a Saudia lassabban növekedik) óriási flottaberuházásai. Gyanítható, hogy a legnagyobb, 441 milliós veszteséget felmutató Emirates negatív listás győzelme is összefügg a rengeteg gép vásárlásával, ne felejtsük, az Emirates szerezte be a listaárakon legdrágább civil légiközlekedési eszközt, az A380-ast a legnagyobb darabszámban a világon.

A fejlődő gazdaságon túl sikeres fúziók erősítik a latin-amerikaiakat, például a LAN-TAM összeolvadás

Latin-Amerika produkálta a legnagyobb forgalmi bevételnövekedést a globális zónák között, 23 százalékkal, és ennek a növekedésnek az alapja nem egyszerűen a piac kiterjedése volt, hanem egyben a nagy társaságok fúziója, a konszolidációs folyamat. Megalakult a LAN és a TAM közös cége, csakúgy mint az AviancaTaca. Mivel az eljárások áthúzódtak 2012-re, a TAM és a LAN a 2011-es bevételi listán még külön-külön birtokolja az első két helyet, harmadik a brazil fapados óriás, a GOL, de a negyedik AviancaTaca már a fuzionált cégként foglalja el a negyedik helyet. A nagy veszteségesek sorrendje: LAN, Copa és Aeromexico.

Afrika: a legalacsonyabb forgalom, a legtöbb igény a fejlődésre; az Ethiopian a kontines első 787-es felhasználójaként mutat példát

Végül Afrika: a Szaharától délre eső részen elsősorban a kerozinárak emelkedése vette el a növekvő forgalom ellenére a profitot, az északi-mediterrán zónában pedig az Arab tavasz eseménysorozata fogta vissza a légiközlekedést. Az, hogy mindeme történések ellenére az üzemi bevételek, ha nem is túlzott mértékben, de 1,8 százalékkal emelkedtek, egész jó eredménynek mondható. A forgalmi bevétel szerint magasan vezeti a kontinens listáját a legdélebbi, egyben legfejlettebb afrikai ország nemzeti légitársasága, a South African Airways, utána a politikai viharoktól kevéssé tépázott Marokkó királyi cége, a Royal Air Maroc következik, harmadik az Ethiopian Airlines, negyedik az EgyptAir és ötödik a Kenya Airways. Az Ethiopian ugyanakkor magasan vezeti a tavalyi veszteséglistát, pedig nem is tavalyi, hanem nyilván az idei mérlegét nyomja, hogy kifizethette az első afrikai vevőként a kontinens első Boeing 787-esét.

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.