Kis ország erős légierővel: a Falcon-fészek mindennapjai

Kelecsényi István   ·   2014.10.06. 16:15
cim

Budapesttől 1400 kilométerre északnyugatra található a dán légierő skrydstrupi repülőbázisa. A Dán Királyság egyetlen harci repülőezredét itt üzemeltetik. A Jutland megyében fekvő Skrydstrup 1943-ban még a német Hadersleben repülőhadtest repülőterének készült, és huszonnégy Heinkel He-177 nehézbombázó, valamint egy századnyi Bf-109 vadászrepülőgép települt a bázisra. Folyamatosan gyakorló és felderítő repüléseket végeztek a gépekkel. A bázist nem bombázta a szövetséges légierő, így az gyakorlatilag sértetlenül került a 3000 méteres kifutópályával a német kapituláció után a dán hadsereg birtokába.

A besugárzásjelző és ellentevékenység konténer

1954-től a 730. század fészke a bázis, amely először F-84G Thunderjet vadászbombázókkal repült, majd miután azokból tíz gépet vesztett különböző balesetekben, átfegyverezték őket 1961-ben F-100 Super Sabre vadászbombázókra. Az amerikai vadászbombázókat a svéd SAAB J-35 Draken elfogó vadászgép váltotta, amelyből ötvenegy példányt szereztek be a hetvenes évek elején. Ezek között néhány felderítő változatot is vásároltak.

A patika-tisztaságú javitóhangár

Az ország 1980-ban hetvenkét Lockheed-Martin F-16A/B vadászbombázót szerzett be, de a 2010-es évekre már csak harminc gépet hagytak hadrendben. A 727. és a 730. század, a „Vikingek”, ezekkel repülnek. Bár a gépek idősek, de folyamatosan korszerűsítik őket. A legfontosabb „felújítás” az MLU (Mid-Life-Update) volt, amellyel a könnyű vadászbombázók megkapták gyakorlatilag a F-16C/D Block 50/52 képességeit, tehát színes többfunkciós kifejlzőket, modernebb elektronikát, új lokátort, valamint képességnövelésként a látóhatáron túli alkalmazható AIM-7F és AIM-120 rakéták, illetve lézerirányítású bombák integrációját. Az MLU még hetvenegy dán gépet érintett, a vadászbombázók új típusjele F-16AM/BM lett.

Az egyik F-16-os könnyűszerkezetes hangárban

A dán repülőgépek az MLU után is több CCIP-korszerűsítésen estek át, valamint újabb és újabb fegyverzet-integrációkat kaptak. A kombinált vezérlésű GBU-54-es vagy a JDAM egyesített támadófegyver éppúgy a dán gépek fegyverzetébe tartozik, mint az AIM-9X légiharcrakéta. A passzív és aktív ellentevékenységre szolgál a már Drakeneknek kifejlesztett, majd saját THERMA cégük által modernizált ALQ-162RF zavaró-berendezés, amely AAR-60(V)2 rakéta indításjelzőkkel is fel van szerelve.

MFI-17 iskolagép

A Dán Királyi Légierő komolyan kiveszi a részét a NATO szövetségesi kötelezettségeiből, és a különböző európai gyakorlatokon túl 1984-ben részt vettek az amerikai Red Flagen is. A gyakorlatozás mellett éles bevetéseken is helyt állnak, hiszen az 1999-es jugoszláviai Allied Force, 2001-es afganisztáni Endurig Freedom hadműveletek után az 2011-es líbiai légiháborúban is résztvettek a Freedom Falcon (később: Unfied Protector) bevetéseiben.

A dán részvétel általában hat F-16AM gépet jelent, ami két géppárnak plusz egy tartalék géppárnak felel meg, a hozzájuk tartozó kiszolgáló személyzettel.

A javítóhangárban mindig van munka

A NATO harci bevetésein kívül a balti légtérvédelemben szinte folyamatos a dán részvétel, hiszen 2004-ben, 2009-ben, 2011-ben, 2013-ban is négygépes felállásban települtek a siauliai repülőtérre, valamint ottlétünkkor is (2014. április 28. és május 1. között) a 727-esek erősítették az ukrán konfliktus miatt 12-esre növelt légtérvédelmi erőket. Szeptember 26-án jelentették be, hogy az ISIS ellen is hét F-16-ost telepítenek Irakba, támogatandó a szélsőséges dzsihadista terrorszervezet elleni háborút. A dán gépek azonban csak Irakban található célpontok ellen kaptak bevetési parancsot, Szíria felett nem tevénykedhetnek.

Felszállás közben a Viking F-16AM egyik vadászbombázója

A bázison demórepülést is gyakorolnak, hiszen a nemzeti bemutatópilótát is az ezred adja, F-16-ossal. A demójukat ebben az évben láthattuk többet között a csehországi Ostravában, vagy a svájci Payernben, illetve a dán karupi repülőnapokon.

Kísérőnk, B. Jensen törzsőrmester szerint az oroszokkal meg lehet egyezni, és a konfliktusnak majd vége lesz, de az ISIS az más dolog, velük nincs lehetőség a konszenzusra.

Egy dán F-16AM taxizik

A dánok F-16-os gépekkel a hazai légtérben – beleértve az ország felségvizei feletti légteret is – folyamatosan gyakorolnak, és közben ellátják a NATO NATINADS (Egyesített Légvédelem) keretén belül a légirendészeti feladatokat. Erre a harminc gép elégséges, hiszen Dánia földrajzilag és népességben is kisebb hazánknál. A skrydstrupi repülőbázison minden vadászgépnek külön fedezék áll rendelkezésre, mellette még a patika tisztaságú javító hangárjaikban is elfér vagy négy-öt F-16-os.

Ottlétemkor elsődlegesen levegő–levegő feladatokra készült a 730-as század, mivel a törővégi AIM-9X gyakorló változatokon túl csak a rakéta indításjelző és ellentevékenység konténer, valamint póttartályok voltak függesztve a gépekre. A készültségen természetesen éles Sidewinderek voltak, de azokat nem fényképezhettük. A hangárok előtt, illetve nyitott állóhelyeken is kis táblákra felfestve láthatóak a GPS-koordináták, megkönnyítve a gépszemélyzet dolgát. A bázis nagy területen fekszik, és az elszórt hangárok mellett nagy fák, kisebb erdők színesítik a tájat.

Készültségi Merlin a hangárban

A vadászgépek mellett az egyik karbantartó csarnokban két SAAB MFI-17 könnyű futárgépet is láthattunk. A bázison települt a két Merlin kutató-mentő helikopter, amelyek 24 órás készültség részei. Hangárjukban láthattuk, a sok kimentett halász, hajótörött mentőmellényét látva, hogy milyen sok emberéletet mentett meg az évek során a kutató-mentőszolgálat skrydstrupi egysége.

A különböző épületek közül kiemelendő az étkező, amelyben készpénzt nem fogadnak el, mindent kártyával fizetnek, és roppant büszkék kiváló minőségű helyi forrásvizükre, amelyet ingyen lehet csapolni. Nem is fogy egyik üdítőital márkából sem sok, mikor az étkezéshez kiváló kísérőt ihatnak.

Irányjelzés a a balti bázis felé

A Gate Guardon túl van még egy kis műhelyféle épület, ahol egy F-84-es és egy T-33 old Timer sugárhajtású restaurálása folyik, helyi erőforrások és szabadidő függvényében. A gépek egyszer készek lesznek és a helyi ezredmúzeumban kapnak helyet.

A NATO-ban fegyvertárs Dán Királyi Légierő skrydstrupi alakulata barátságosan mutatta be, hogy a haderő egyetlen vadászbombázó egységeként profizmussal, szakmai hozzáértéssel, gyakorlással fontos tagjai a NATO légierők társaságának.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek