Kis új szálláshelyen Kisújszállás vasúti őrháza

Arnold Balázs   ·   2013.08.30. 20:05
kiskep_skanzen

Az 59/a jelű őrház a Budapest–Szolnok–Debrecen–Nyíregyháza–Záhony vasúti fővonalon, Kisújszállás és Fegyvernek-Örményes között, előbbi település állomásához közelebb állt. Az épület az ezerkilencszázas évek első évtizedében épült, üzemi és szociális funkciót egyaránt betöltött: itt lakott családjával a sorompókezelő. Az épületben egy szolgálati helyiség, egy szoba és egy konyha kapott helyet. Az udvaron kút, istálló, disznóól és kemence állt, ezek ugyancsak felépülnek majd a szentendrei Skanzenben.

Érdekesség, hogy a tapasztott kemence nem MÁV-típusterv szerinti, azt később a ház egyik lakója építette, így egy kicsi, de fontos népi építészeti elemmel bővült az épület. Az évtizedek során a fejlődés ide is elért, a sorompóőr által kezelt teljes csapórudas (tekerős) sorompót kiváltotta a vonat vezérelte fénysorompó. Ennek ellenére amíg laktak benne, mind az ott lakók mind a tulajdonos MÁV igyekezett gondot fordítani a fenntartására. Az utolsó lakó elhunytával azonban a fukcióját vesztett épület minden tekintetben fölöslegessé vált, ráadásul útban is volt a felújítás miatt így a beruházó és a kivitelező a bontás mellett döntöttek.

Épül az 59/a őrház a szentendrei Skanzenben<br>A képre kattintva galéria nyílik!<br>(fotók: a szerző)

Szerencsére a MÁV és a múzeum szakemberei jó kapcsolatokat ápolnak egymással, így a tervezett bontás híre eljutott a Skanzenbe. Az első bejárást 2012-ben tartották és egyértelművé vált, hogy az épület mentésre érdemes. Ráadáusul remek helye is lenne a Skanzenben: az épület Kisújszálláson, az Alföld kapujában állt így autentikusan illeszthető a Skanzen Alföld tájegységének szélére ahol sorompós átjárója van a Skanzenvasútnak, tehát az épület fukcióját is megtarthatja. Magától értetődő volt tehát, hogy az 59/a jelű őrházat befogadja a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum. Ha ismét felépül, az őrházban nemcsak a sorompókezelői szolgálat kap helyet, de egy, a vasútról szóló tablós kiállítás mellett múzeumpedagógiai és egyéb rendezvények színhelye is lesz.

Az épületet a vasútvonal felújításához kapcsolódó munkák során 2012 novemberében bontották el a MÁV és a Skanzen munkatársainak felügyelete mellett. A bontást természetesen gondos felmérés előzte meg. Szentendrén az őrház hiteles külsővel, de némileg módosított, a múzeumi céloknak jobban megfelelő belső térrel épül fel ismét. A téglából épült, nyerstégla borítású épületet a vasút hosszú időre tervezte annak idején, ezt bizonyítja többek közt az, hogy az építkezés során kitűnő minőségű anyagokat használtak. A Skanzenbeli felépítéskor a tetőszerkezetben is csak néhány gerendát kell újakkal helyettesíteni. Az eredeti palatetőt kényszerből kell cseréppel helyettesíteni, ez ugyanis az érvényben lévő egészségügyi és tűzvédelmi előírások szerint nem rekonstruálható.

Az őrház és közvetlen környezete is újraépül a Skanzenben

A Skanzenben 2009-ben építették fel a mezőhegyesi vasútállomás modern múzeumi fogadószinttel kibővített másolatát, azóta ez az épület a Skanzen főépülete, látogatóközpontja. Az épület egyben a 2,1 km hosszú Skanzenvasút, Európa leghosszabb normál nyomtávú múzeumvasútjának felvételi épülete is. (A Skanzenvasútról bővebben az Indóház magazin 2009 májusi számában olvashatnak.) Az eklektikus stílusban épült mezőhegyesi felvételi épület másolatának felépítésével a Skanzenben megkezdődött a közlekedéshez kapcsolódó épületek és az ipari műemlékek megőrzése is. Az épületet később a Felső-Tiszavidék tájegység bejáratánál található Nagykálló-Nyíradony vasútvonalról származó egyik utolsó megmaradt vasúti illemhely követte, így a kisújszállási 59/a őrház már a harmadik vasúti vonatkozású épület a Skanzenben, és a folyamat nem áll le: a következő épület a tervek szerint a nagyszentjánosi raktár lesz, amelyet egyik rövidebb oldalának megnyitásával a Skanzenvasút fűtőház-műhelyeként terveznek hasznosítani.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek