Komárom felé hosszabbodik Gönyűtől a kerékpárút

iho/zöldút   ·   2021.12.06. 12:10
01_komaromi_kerekparut

Megkezdődött a két Duna-parti települést összekötő kerékpárút építése – az EuroVelo 6 nemzetközi kerékpáros útvonal Rajka-Dömös közötti szakaszának részét képezi. A csaknem tizennégy kilométer hosszú kerékpárút megépülésével egy turisztikailag nagyon fontos, eddig hiányzó szakasz készül el.

A Győr és Gönyű közötti kerékpárutat még 2015 decemberében adták át a forgalomnak. A most megépülő kerékpárút ehhez az útvonalhoz csatlakozik, így Gönyűről Komárom felé tovább lehet majd haladni kerékpárúton.

(fotók, térkép: NIF Zrt.)

  • A tizennégy kilométer hosszú szakasz részben önálló vonalvezetésű, részben pedig a meglévő földutak felhasználásával készül. A kerékpárút érinti Ács, Nagyszentjános és Gönyű településeket. Az új szakasz Komárom nyugati, Áccsal közös közigazgatási határától indul, a Fenyves utcától.
  • Mintegy 4,8 kilométer hosszan zárkerti és erdőterületek között halad, nagyrészt egy jelenlegi földút helyén, jellemzően vegyesforgalmú útként kialakítva, ahol mezőgazdasági járművek is közlekedhetnek.
  • Ezt követően önálló vonalvezetésű kerékpárút épül az 1-es főút északi oldalán. A tervezett kerékpárút a főúttal párhuzamosan halad 9,1 kilométer hosszan, egészen Gönyűig, a szakasz végét képező Bajcsy-Zsilinszky utca meglévő kerékpárútjához történő csatlakozásig.
  • A kerékpárút mellett több mint 700 méter hosszon kerékpáros védőkorlátot helyeznek ki, valamint 300 méteren fejlesztik a gönyűi közvilágítást is.

A szakaszon két híd épül: Ács területén a Concó patak felett, illetve Nagyszentjános és Gönyű közigazgatási határán pedig a Cuhai-Bakony ért keresztezi az út vasbeton szerkezetű híddal.

A beruházás hozzájárul az érintett településeken a turizmus fellendüléséhez, megteremti a biztonságos közlekedés feltételeit is azáltal, hogy a kerékpárral közlekedő helyi lakosok a gépjármű-forgalomtól elválasztva érhetik el úticéljukat, juthatnak el munkahelyükre, iskolájukba.

A fejlesztés az Innovációs és Technológiai Minisztérium megbízásából, a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában hazai forrásból valósul meg. A kivitelezést az STR Mély- és Magasépítő Kft. végzi nettó 2 milliárd forint értékben.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek