Kudarcba fulladt a privatizáció

iho   ·   2013.05.15. 17:06

„A Közlekedési Minisztérium tudomásra hozza, hogy a privatizációra beadott dokumentumok elemzése és ellenőrzése után a Közlekedési Minisztérium, illetve a Privatizációs Tanács a SNTFM CFR Marfă privatizációjából mindhárom jelentkezőt kizárja, illetve lehetővé teszi az eljárás újbóli elindítását, a jelenleg hatályos törvények mellett” – áll a hivatalos minisztériumi közleményben.

A tenderre három cég nyújtott be ajánlatot: az amerikai  Omnitrax, a Grup Feroviar Român (GFR), illetve a Transferoviar Grup (TFG) és a Donau-Finanz GmbH & Co KG Austria alkotta konzorcium. A jeletkezési dokumentumok leadására, illetve az úgynevezett rövid lista elkészítésére a határidő május 15-én járt le. Sikeres pályázat esetén a végeredményt 2013. június 20-án hirdették volna ki – olvasható az Antena3 román tévécsatorna honlapján.

Fordította: Biszak Ábel

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút

Öreg Dácsiával a Jászságba

Harmati Marcell   ·   2025.05.17. 15:00

Még nincs programja június 7-ére? Szeret utazni, és fényképeket készíteni, esetleg felelevenítené a 80-as, 90-es évek mellékvonali utazásait? Az idei nyár első szombatján most megteheti mind a hármat egyszerre!

Vasút Nagyvasút

Két Vectront rendelt a CER Cargo Group

iho/vasút   ·   2025.05.17. 09:00

A Siemens-mozdonyok 2026 decemberében érkeznek, és várhatóan meghatározó szerepet játszanak majd a Duna-folyosón, valamint Kelet-Európa több országában zajló határokon átnyúló szállításokban.