Különös házasság a hosszabb repülésért

iho   ·   2013.05.23. 08:45
BBJ2cim

A Boeing most nyilvánosságra hozott elképzelései szerint az amerikai gyártó a keskeny törzsű gépcsalád egy különösen nagy hatótávolságú tagjának fejlesztésével foglalkozik, ez pedig a 737-es új üzleti jet verziója lenne.

A bejelentés szerint a most fejlesztés alatt álló, újrahajtóművezett MAX BBJ, vagyis Boeing Business Jet altípusa 7000 mérföld, vagyis körülbelül 13 ezer kilométer lerepülésére lesz képes.

Magát a MAX BBJ programot már tavaly elindították, és a BBJ divízió elnöke, Steve Taylor Genfben, az üzleti repülés nagy európai találkozóján elmondta, hamarosan alá is írják az első vételi szerződést a gépre. Azonban a standard BBJ MAX csak 6330 mérföldet tud, és ez 9,5 százalékkal kevesebb, mint amit a most fejlesztése végén járó ultranagy kabinos, bár a BBJ-nél jóval kisebb Gulfstream G650, vagy a Bombardier tervezett Global 7000-ese be tud repülni.

A Boeing a 7000 mérföldes hatótávolságot úgy akarja elérni, hogy a MAX legkisebb, 7-es változatának a törzsét a nagyobb MAX 8-as szárnyával párosítja. A most gyártás alatt lévő BBJ-típusokon ez a variáció már bevált, tehát a 737-700-as törzsét sikeresen összehozták a 737-800-as szárnyával.

Ugyancsak a jövendő BBJ-változatok egyik opciója lehet egy nagyobb felszállósúlyú MAX 8-as kialakítása, ami azt jelenti, hogy a gép szerkezetét és futóművét meg kell erősíteni ugyanannak a maximális felszállósúlynak a hordozására, amekkora a legnagyobb keskeny törzsű MAX-Boeingé, a 9-esé lesz. Taylor biztos abban, hogy ezt a változatot is jól fogadná a piac, de szavaiból az derült ki, hogy még egyik érdekes variációról sincs végleges döntés az amerikai gyártó részéről.

Ami a MAX 7-es változatát illeti, amint erről az iho/repülés is beszámolt, ezt a legrövidebb törzsű jövendő 737-est a múlt héten rendelte meg a Southwest Airlines 30 példányban, 2019-es szállítással, és ezzel az amerikai diszkontóriás nemcsak magának a MAX-családnak, hanem a család legkisebb változatának is a kibocsátó légitársasága lett.

Kapcsolódó hírek