Lánchíd-felújítás: néhány kép a hídról, amiket nem lehet csak úgy elkészíteni

iho/közút   ·   2022.10.03. 09:00
00_lanchid_rozetta

Hamarosan teljesen megújulnak a Lánchíd pesti hídfőjét díszítő kőoroszlánok talapzatai, ahová a „ráncfelvarráson” átesett szobrok még az ősszel visszatérnek. Régi fényében pompázik majd a „Széchenyi Lánczhíd” felirat is, ami újra felkerül a talapzatokra. Közben már az utolsó simításokat végzik a pesti pilon kőfelületein. A hídpályát a tervek szerint idén decemberben visszaadják a forgalomnak.

Nemcsak az ősszel visszatérő oroszlánszobrok, hanem a talapzataik is megszépülnek: a Lánchíd pesti oldalán lévőket hamarosan befejezik a kivitelező szakemberei. Ezek a talapzatok az átkelő 1945-ös felrobbantásakor szétestek, és az akkori technikával, illetve rendelkezésre álló anyagokkal 1949-ben építették újjá őket.

Most felújították a talapzatokat borító gránitlapokat, az északi oldalon lévő felirata pedig a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) javaslatának megfelelően kerül fel a hídra. Felvésték és már aranyozzák a „Széchenyi Lánczhíd” feliratot is, amelyet a híd II. világháború utáni újjáépítésekor nem tudtak helyreállítani. A talapzatot alkotó régi kövek a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeumba kerültek.

Kattintsanak képeinkre, nézzék meg galériánkat! (fotók: BKK)

Visszakerültek a helyükre a díszek

Eközben a szakemberek az utolsó simításokat végzik a pesti pilon kőfelületein, ahol tavasszal kezdődtek a munkák. Megszépültek a pesti kapuzaton lévő oroszlánfejek és a fölöttük lévő címerek, amelyek megújításán szintén a helyszínen, a kapuzatokat körülölelő állványról dolgoztak a restaurátorok.

A Lánchíd kapunyílásainak erősen szennyezett, oroszlánfejes záróköveiről – a műhelyben restaurált oroszlánszobrokhoz hasonlóan – különleges vegyszeres pakolásokkal távolították el az elgipszesedett, fekete réteget. Az oroszlánfejek fölötti koronás címerek 1996-ban kerültek az átkelőre, a javítandó elemeket az épen maradt részekről vett szilikonminták segítségével pótolták.

A pesti pilonra már visszaszerelték a köveket díszítő hatvan kis rozettát (a rózsaszirmokat formázó fém épületdíszeket) és huszonhat nagyobb díszöntvényt is, amelyeket a híd „új”, kékesszürke színére festettek. A felújított gránit- és mészkőelemeket a pilon egyes részein még patinázzák és víztaszító szerrel kezelik.

Mindeközben a Lánchíd felújítása továbbra is az ütemterv szerint halad:

  • befejeződtek a bentmaradó acélszerkezetet érintő jelentősebb javítási munkák,
  • a rozsdásodás elleni védelem már a pesti és a budai parti nyílásokban felállított sátrakban folytatódik,
  • a pesti oldalon, a hídra felvezető járdaszakaszokon elkezdődött a közvilágítás vezetékeihez szükséges árkok ásása és a védőcsövek telepítése.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Közlekedésfejlesztés Smart City

Gyerünk a rakpartra le!

BKK/iho   ·   2024.03.28. 19:20

Az ünnepi hosszú hétvégén, március 29-én reggeltől április 1-jén estig ismét megnyílik a Pesti alsó rakpart a mozogni és kikapcsolódni vágyók előtt a Margit híd és az Erzsébet híd közelében lévő Irányi utcai lehajtó között.