Leállnak az utolsó genfi Volvók is

Ács Attila   ·   2023.05.25. 20:30
MHK-925

Egy típussal megint kevesebb lesz Budapesten.

Alig telt el egy hónap a Volvo B9L – Alfa Civis 12 buszok kivonása óta, május 26-án, pénteken egy másik típus, a Volvo 7000A utolsó példányait is kivonja a forgalomból a BKV. A lépésre a tavaly év végi nagy mennyiségű – 135 példányos – új Conecto-beszerzés és a metrópótlás befejezése következtében nyílt lehetősége a társaságnak.

A buszok eredetileg Svájc második legnagyobb városában közlekedtek, innen kapták a „genfi” állandó eposzi jelzőt. Akkor ott hasonló helyzet állt elő, mint most Budapesten az arrivás Citarókkal: a jóval idősebb Mercedesek maradtak, az akkor hat–hét éves Volvókra viszont nem tartottak igényt. Ezt a furcsának tűnő döntést a szerződés lejárta miatt hozták meg, bár a korabeli információk szerint a TPG nevű helyi üzemeltető egyébként se volt túlságosan elégedett ezekkel a buszokkal.

Már magyar rendszámmal, de még eredeti köntösben: még forgalomba állításuk előtt árvíz idején nehezéknek használtak több járművet is a Duna parton (fotó: Gyergyói Tamás)

Budapesten 2007 végén került szóba a beszerzésük, ami első blikkre jó ötletnek tűnt, hiszen a cég már rendelkezett százötven hasonló, Volvo 7700A csuklóssal, ráadásul bőven ráfért volna a járműparkra a fiatalítás, hiszen a Volvókon kívül akkoriban csak öreg vagy középkorú, zömében magaspadlós Ikarusokkal rendelkezett a BKV. A pályázatra azonban mindösszesen egy cég, az állami tendereken sikert sikerre halmozó Alfa Busz nyújtott be ajánlatot, de ők a buszokat – igaz, honosítás és műszaki rendbetétel után – rendkívül drágán, egy vadonatúj busz árának közel hetven százalékáért hozták volna. Hab a tortán, hogy az akkori BKV-vezérigazgató fia és az Alfa Busz között összefonódásokat véltek felfedezni, így végül a kibontakozó korrupcióbotrány miatt az üzletből nem lett semmi.

A kormány- és polgármesterváltás után sokat javult a BKV helyzete és a buszpark állapota, azonban új vagy legalább újabb, korszerűbb járművekre továbbra is szükség volt, ezért a genfi Volvók 2013-ban megint képbe kerültek, ezúttal vettek is huszonötöt, az öt–hat évvel azelőtti vételárhoz képest még mindig jóval olcsóbban, honosítással együtt járművenként mindössze 13,5 millió forintért, immár a Homm Kft.-től.

(fotó Bódi Balázs)

Az első nagyobb adagot (MHK-901–925) 2016-ban további négy (NTP-526–529), majd 2018-ban még két példány követte (PRM-530, 531), így összesen harmincegy genfi Volvóból állt a flotta, mindegyik a Cinkotai garázsba került.

Miben mások a genfi Volvók, mint a „mieink”?

2004 és 2006 között a BKV háromszor ötven új Volvo 7700A-t vásárolt, ezek még egymással sem egyeznek meg teljesen, de a genfiek ezektől is eltérnek. A típusszám itt még 7000A, többségük öregebb, 2000-es gyártású (kivéve az NTP-527–529-et, mert azok 2004-esek), a motorjuk ugyanaz a blokk, viszont némileg nagyobb teljesítményű és csak Euro II-es (275 LE helyett 310 LE, kivéve a 2004-es kocsikat, mert azok Euro III-asok, 275 lóerős teljesítménnyel).

Régi fényezésben is közlekedett Budapesten genfi Volvo, igaz a Nógrád Volán üzemeltetésében, ami ekkoriban a BKV alvállalkozója (is) volt (fotók: Ács Attila)

Kívülről is vannak árulkodó jelek, hogy genfivel van dolgunk: csak az első ajtó nyílik befelé, a többi kifelé, az oldalablakokon a nyitható felület kisebb, billenthető kivitelű, hátul a rendszám pedig nem középen, hanem balra kitolva helyezkedik el. Eredetileg a jobboldali visszapillantó tükör is a baloldalihoz hasonló konzollal volt felfogatva, ezt később alakították át a hagyományos, előrenyúló, karos kivitelűre.

Eredetileg nem volt bennük zárt fülke, a műszerfal pedig nem a Volvo sajátja, hanem a VDO-tól származik, más az ajtók működtetése is. Az ülések Kiel gyártmányúak, a kapaszkodók pedig eredetileg világoszöld színűek voltak.

A BKV-nál a legtöbb probléma ezen a típuson talán a lengő-tolóajtókkal volt, ezért 2020-ban kísérleti jelleggel az MHK-907 második, harmadik és negyedik ajtaját befelé nyíló bolygóajtókra cserélték, de nem vált be az újítás, nem lett folytatása a dolognak (valószínűleg már csak azért sem, mert az átalakítás költsége a buszok maradványértékével vetekedett volna).

Az MHK-907 volt az egyetlen busz, ami új ajtókat kapott, nem lett folytatása a projektnek

A genfi flotta 2019. október végéig gyakorlatilag teljes volt, ekkor kezdték el kivonni a legrosszabb állapotú példányokat, majd a selejtezés 2022. végén drasztikusan felgyorsult, idén már alig lehetett látni ilyen buszt forgalomban. Az utolsó két példány – NTP-529 és PRM-530 – 2023. május 26-án, pénteken a 276E vonalon búcsúzik el végleg a budapesti utazóközönségtől. (Az újonnan vásárolt 7700A-sok még pár évig biztosan maradnak, a darabszámuk viszont néhány hónapon belül drasztikusan, körülbelül a felére csökken majd.)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek