Lezárult az új utasszállító 747-es tesztprogramja

iho/repülés   ·   2011.11.01. 19:00
B-747-8i_Lebo_cim

Egy Barbados–Houston repülés volt az utolsó, amelynek végeztével a gyártó cég befejezte a berepülési programot, ennek nyomán a meghosszabbított törzsű, új szárnyakkal és új hajtóművekkel repülő 747-es utasszállító változata is megkaphatja a szövetségi légügyi hivatal, az FAA üzemeltetési engedélyét.

Az első i-tesztgép első felszállása: az F-változattól a hosszú púp és a két ablaksor különbözteti meg <fotók: Boeing és Márványi Péter >

Mint arról többször beszámoltunk, a gép teherszállító változata, a 747-8F már korábban zárta a maga programját, sőt némi átvételi huzavona után első két példánya szolgálatba is állt a Cargolux színeiben, majd kisvártatva Hongkong, illetve Baku felől a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren is megfordult már a vadonatúj Jumbo. Egy mai hír szerint a Freighter harmadik példányát épp most adta át a Boeing a Cathay Pacific légitársaságnak.

Az utasszállító tesztpogramját az RC003 jelű gép zárta, amely egyben a főszereplője volt az ETOPS repüléseknek, amikor is a gyártónak be kellett bizonyítania: a gép elég megbízható ahhoz, hogy az óceánok fölött sokórányi távolságra eltávolodhasson a legközelebbi lehetséges leszállóhelytől.

A legelső átadott Freighter teherszállító járt első útján Budapesten

Mindeközben a Boeing, negyedik negyedéves mérlegjelentése részeként „csendesen” azt is bejelentette, hogy az utasszállító változat első példányának átadása a jövő év elejére csúszik. A légi közlekedési engedély elnyerése után ugyanis még további teszteknek kell igazolniuk a gép belső berendezéseinek, elrendezésének biztonságosságát.

Az első gép, amelyet a Boeing átad, egy VIP-kialakítású változat lesz, az első „normál” utasgépet pedig 2012 elejétől a Lufthansa használja majd kibocsátó légitársaságként.

Nyáron a 747-8i a párizsi repülőszalonon is bemutatkozott

Kapcsolódó hírek