Magyarországi motorok

Jermann Kálmán   ·   2015.05.11. 18:45
00kicsi

Hazánkban a gázolajhajtású motorkocsik és -vonatok mindig is kiegészítő szerepet játszottak a vasúti közlekedésben. Mellékvonalakon lehetett és lehet végigzötyögni velük, ha pedig országos jelentőségű feladatokat kaptak/kapnak, a szűkös kapacitásuk, korlátozta/korlátozza használhatóságukat. De ezek egyike sem kell, hogy visszatartson bennünket a terepasztalunkon való futtatásuktól. Sokkal nagyobb akadály, hogy üzletből, készen, azonnal csak a MÁV Desirója (Piko) és a GYSEV „Berényije” (Rivarossi és Kleinbahn) kapható. Minden más jellegzetes hazai motort egyedi gyártásból, kis sorozatból vagy éppen megfelelő donor átfestésével szerezhetjük meg.

A közel öt perces összeállításban négy típus összesen hat egysége szerepel. A kulisszául szolgáló terepasztalon mind szorgalmasan (menetrend szerint) dolgozik, még ha kissé nonszensz egyszerre látni az MDmot-ot, a GYSEV 5047-esét, a Desirót és a Bzmotot. És ha már felsorolás, éppen ilyen időrendben is érkeztek a gyűjteménybe.

A négy dízel együttállása a terepasztalon<br>(a szerző felvétele)

1. Az MD Tóth László-féle kaszni, hajtása (egy valószerűtlenül jól sikerült) Fuggerth M41-es, a két betétkocsi változatlanul hagyott Fuggerth Ax és Bx. Komolyabb sorozatban sosem készült modell MDmot, az egyetlen említésre méltó a Quabla-féle, kevesek irigyelt kincse. Ehhez a motorvonathoz ismereteim szerint jelenleg semelyik forgalmazó nem kínál eredeti hangot, ezért a hengerszám, működési elv (feltöltött dízel) és hajtási metódus szerint azonos ÖBB 5045/5145-ösé, vagyis a Blauer Blitzé került rá, az osztrák gyártó, a cT Elektronik Tran márkájú dekódere. A vezérlőkocsiba is kellene persze a fűtés áramfejlesztő generátorához egy második, de nyáron vagyunk, úgysem működik.

2. Igen sokáig nem létezett más 5047-es, csak a Kleinbahn kissé hossztorzított, kétmotoros változata, és persze csak osztrák színekben. Nemrég a Rivarossi is előhozakodott a sajátjával, amitől a másik gyártó is megtáltosodott, most már bármelyiket meg lehet vásárolni GYSEV-es köntösben. Újonnan tetemes összegekért, míg használtan a Kleinbahn már 20 ezer körül elérhető. Az itt bemutatott két motorkocsi is így került a kollekcióba, közülük az egyik átfestés, a másik csak a szükségeshez éppen hasonlító matricákat kapott, miután az ÖBB-s felségjelzések egy kevés körömlakk-lemosó segítségével örökre eltűntek róla. A GYSEV-nél szerencsésen nem sietik el az Ausztriából használtan beszerzett gépek zöldítését-sárgítását, így teljesen autentikus vegyesen járatni őket. Eredetije nagy sorozatban futott, így megfelelő hanganyagot tartalmazó dekóder is létezik hozzá, méghozzá Tran. A két egység összesen négy motorja túl sok lenne egy elektronikának, így mindkettő kapott dekódert, de csak az egyik ad ki zajokat. Annak ellenére, hogy a két motorkocsi gyárilag eltérő motorral szerelt, az együtt futás elfogadható.

3. A Piko Desiróról nem lehet sokat írni. Más nem gyártja H0-ás építési nagyságban, igaz, MÁV-os kivitelben az első széria után sok évet kellett várni, hogy újból kiadják. Most már 80 ezer felett van az ára, így inkább ez korlátozza a vásárlókedvet, nem az, hogy van-e a boltban. Újonnan megvéve nem fogunk csalódni benne, korszerű, csendes, mai, modern motorkocsi. Belső világítással – amiről csak a laikus hiszi azt, hogy vad kék, valójában a belső berendezés az. Már a padló átfestésével élethű lesz a fényár. E modellhez itthon a Digitools hangdekóderét ildomos csatlakoztatni. Még akkor is, ha emiatt a vécétetőt (kintről láthatatlan módon) ki kell vágni. Még így sem fért el könnyen az eddig kapható széria, és ha sikerült letörni néhány kapaszkodókörmöt a kaszniról, fel fogja nyomni a dekóder. Ezen segít az a tény, hogy a hamarosan érkező újabb Digisoundok jóval kisebbek.

4. Ha van igazi hiánycikk a magyar tematikát választó vasútmodellezőknek, a Bzmot feltétlenül ide sorolható. Jelentős számban és meglehetősen régóta futnak a speciálisan magyar változatok, anélkül, hogy néhány kisszériás modellépítőn kívül másnak felkeltette volna az érdeklődését. (Nincs ez máshogy odaát, a cseheknél vagy a szlovákoknál: ott is csak a Bramos kínálatában szerepel, nem olcsón, és műszakilag nem is magas szinten.) Az itt látható az Indóházban többször szereplő Koszti Tamás-féle gyártmány, korrekt alternatíva nélkül jelenleg egy ESU ÖBB 5090-es zajaival. (Előbb-utóbb a Digitoolsnál kapható lesz valódi, MAN motoros Bz-hang.) Csak az egyik kocsi motorizált, a másik dummy. Utóbbi nem is szedi az áramot, normál körülmények között a kéttengelyes áramellátás elegendő. De mégis össze vannak kötve elektromosan: mindkét egységben van hangszóró.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk!

Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek