Malév-Malért ünnep Ferihegyen

iho/repülés   ·   2012.03.28. 13:20

A nemzeti légitársaság, „de jure” még létezik, és a csőd bejelentése óta még nem telt el annyi idő, hogy hajdani alkalmazottai, ügyfelei és partnerei megfeledkeztek volna a cégről, a „maléves” szokásokról és ünnepekről – hangzik a Malért közleménye.

A nemrégiben alakult egyesület a magyar repülés hagyományainak és eredményeinek őrzését is célul tűzte ki, ennek szellemében nyílt napot rendez a Ferihegyi Repülőgép Emlékparkban a Malév megalakításának 66. évfordulójára.

Március 30-án, pénteken 15 órától – egy nappal a március 29-i pontos 66. évforduló után – hagyományos gulyáspartival, fröccsbusszal, de leginkább legendás repülőrelikviákkal fogadják a közönséget. A gyerekek és felnőttek számára is érdekes, különleges attrakcióval is tarkított programra minden érdeklődőt várnak a szervezők. A belépés díjtalan.

Az iho/repülés értesülése szerint az ígért attrakciók egyike az emlékparkban helyrehozott Il–14-es bal motorjának beindítása lesz, miután a „Malvinkát” restauráló csapat sikeresen felélesztette a gép mindkét motorját, de a jobb oldali légcsavar cserére szorul.

Kapcsolódó hírek