MÁV–Volán-csoport: nem tett bérajánlatot a munkáltató

iho/közút   ·   2023.12.12. 15:50
03_volanbusz_sztrajk

A MÁV azt közölte, „a vitatott jogszerűségű sztrájk megakasztotta a bértárgyalási folyamatot: ülésezett a Csoportszintű Érdekegyeztető Tanács”.

– Akár egy decemberi bérmegállapodás esélye is adott volt, ám a munkáltatói bérajánlat kialakítását célzó egyeztetési folyamatot végül megakasztotta az advent második vasárnapjára, illetve az azt követő hétfőre időzített figyelmeztető sztrájk. A Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ) által megfogalmazott huszonöt százalékos bérkövetelés nem összeilleszthető a cégcsoport, illetve a nemzeti költségvetés lehetőségeivel, annak vitatott jogszerűsége és időzítése pedig aláásta a kölcsönös bizalmat, amely nélkülözhetetlen a 2024-es bérmegállapodás megkötéséhez – ismertette a munkáltatói és a tulajdonosi oldal álláspontját Pafféri Zoltán, a MÁV vezérigazgatója, a MÁV–Volán-csoportnál működő reprezentatív szakszervezetek és a munkáltató képviselőit tömörítő Csoportszintű Érdekegyeztető Tanács, december 12-i ülésén.

A MÁV–Volán-csoport vezetője azt mondta: a fentiekre tekintettel nem rendelkezik tulajdonosi mandátummal arra, hogy bérajánlatot tegyen, ugyanakkor hozzátette, hogy 2024. január 16-án folytatni kívánják a bértárgyalásokat, így minden feltétel adott ahhoz, hogy – az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően – még az esztendő legelején megszülethessen a 2024-re vonatkozó bérmegállapodás is.

Mindehhez a munkáltató és a tulajdonos közötti további egyeztetésekre, illetve – a sztrájk megítélésében – megosztott érdekképviseletek konszenzusos álláspontjának a kialakítására van szükség. Az előttünk álló hetek erre alkalmat adhatnak a feleknek. A vállalatcsoport vezetője ismét megerősítette: a MÁV–Volán-csoport elkötelezett abban, hogy a 2024-es esztendőre vonatkozó bérmegállapodás gyorsan és békés körülmények között, tárgyalóasztal mellett szülessen meg, a munkatársaink pedig munkabéke mellett, kiszámítható feltételek közepette biztosíthassák az ország egyik legfontosabb közszolgáltatását a jövő esztendőben is.

Ismert hétfőn és kedden sztrájkolt,

A fentiek azt jelentik, a Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztérium „egyelőre kivár az ajánlattétellel”.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek