Megismétlik az eljárást a váci vasútállomási tenderen

MTI   ·   2012.08.08. 08:13

A Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) végzésben megszüntette a PORR Építési Kft. jogorvoslati kérelmét, amelyet a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. ellen indított, a váci állomás korszerűsítésének tervezésére és kivitelezésére kiírt tender kapcsán – a végzés a Közbeszerzési Hatóság honlapján jelent meg.

A jogorvoslati kérelemben a PORR a Kőkapu–2012 Konzorcium (a Közgép Zrt., a Swietelsky Vasúttechnika Kft. és a Magyar Aszfalt Kft. mint közös ajánlattevők) ajánlatának érvénytelenítését, illetve a saját ajánlata érvényességének a megállapítását kérte.

A múlt év végén megjelent és 15 milliárd forint ellenértékűre becsült tenderre négy ajánlat érkezett, ezek a következők voltak: a Vasútépítők Kft. és a H.F. Wiebe GmbH & Co. KG. közös ajánlattevők Wiva 2012 Konzorciuma (nettó 18,6 milliárd); az Ortiz Construcciones Y Projectos S.A. és a Contatas y Servicios Ferroviarios S.A. közös ajánlattevők OC Vác állomás Konzorcium (nettó 18,3 milliárd); az említett Kőkapu–2012 Konzorcium (nettó 17,9 milliárd); és végül a jogorvoslatot kérő PORR (nettó 15,5 milliárd forinttal).

A NIF egyedül a Kőkapu–2012 Konzorcium ajánlatát fogadta el érvényesnek, de a vállalási ár jóval magasabb volt a rendelkezésére álló ellenértéknél, ezért eredménytelennek nyilvánította a tendert.

A PORR úgy vélte, hogy az érvényes ajánlatot tett konzorcium tagja, a Magyar Aszfalt nem a saját, hanem az erőforrásnyújtó szervezete mérlegét adta be, ezért érvénytelen az ajánlata. Ellenben ő maga hiánypótlással érvényessé tudná tenni az ajánlatát, így a tender újraértékelhetővé válna. Volt még egy érve: miután a nyílt eljárás eredménytelen lett, így a NIF másodszor már hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást indíthat, amelyre elég a Kőkapu–2012 Konzorciumot meghívnia.

A KDB azért utasította el a PORR keresetét, mivel annak nem volt ügyfélképessége, nem fűződött jogos érdeke a jogorvoslathoz.

A NIF korábbi közlése szerint nyílt lesz a megismételt közbeszerzési eljárás is.

Kapcsolódó hírek