Megrongálták a szerb kormányfő repülőgépét?

MTI   ·   2013.02.15. 08:52

A szerb rendőrség vezetése belgrádi sajtóértesülések szerint óva intette csütörtökön Ivica Dacic miniszterelnököt a kormány repülőgépének használatától, miután a belbiztonsági szolgálattól (BIA) olyan információkat kapott, hogy „bizonyos bűnözői klánok” a gép megrongálására készültek.

Mint arról a Blic című napilap online változata beszámolt, Dacicot egynapos dublini látogatása közben figyelmeztette Milorad Veljovic országos rendőrparancsnok. A kormányfő azonban – miután beszélt a gép személyzetével – ugyanazzal a repülőgéppel tért haza Belgrádba. A BIA értesülése szerint a bűnözők azt használták volna ki, hogy a szerb kormánygép órákra őrizet nélkül maradt az ír főváros repülőterén. A szándékuk az volt, hogy az okozott hiba miatt a gép lezuhanjon.A szerb kormány Learjet-31-ese

A belügyminisztérium belgrádi közleménye szerint a terv az lett volna, hogy csak kisebb, de végzetes kár keletkezzék a repülőgépben, és ne lehessen sejteni, hogy azt szándékosan okozták. Az tette volna hihetővé a véletlen meghibásodást, hogy a Learjet 31A típusú, 22 éves gép többször is meghibásodott nemrégiben.

A merénylet válasz lett volna Dacic elszánt törekvésére, hogy felszámolja Szerbiában a korrupciót és a szervezett bűnözést.

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút

Egy éve indult újra a személyforgalom Röszkénél

iho/vasút   ·   2024.11.28. 09:00

Nyolc éven át nem közlekedhettek személyszállító vonatok Magyarország és a Vajdaság között a 136-os vonalon. Jövőre elkészülnek a villamosítási és biztosítóberendezési munkálatok is a magyar szakaszon, továbbá a szegedi deltavágányt is üzembe helyezik.