CAF-motorvonatokkal korszerűsödik a belgrádi elővárosi vasút
A harminc villamos szerelvény bő háromszázmillió euróba kerül.
A harminc villamos szerelvény bő háromszázmillió euróba kerül.
Ekés András, a Mobilissimus ügyvezetője és a Fairtiq kelet-közép-európai képviselője kollégáival a városi mobilitásban segíti három szerbiai város (Szabadka, Szávaszentdemeter és Aranđelovac), a montenegrói Tivat, a bosnyák Tuzla és az albán Himara önkormányzati és egyetemi szakembereit a gyakorlati példák megismerésében és elsajátításában.
Becsődölt a bosnyák vasércbánya, legnagyobb ügyfele, a zenicai acélmű pedig így nem jut nyersanyaghoz, amit a ŽRS szállított eddig.
Meglehetősen lassan indul be a forgalom a tokkal-vonóval felújított kelebiai vonalon az átadást követően.
A nemzeti vasút személyszállítási ága, a Srbija Voz hat új, többáramnemű villamos mozdonyra szóló közbeszerzésére három hónap után sem érkezett érvényes pályázat.
A minisztérium száz új építésű szerelvény beszerzéséről tárgyal, amit az áprilisi választásokig nyélbe is szeretnének ütni.
A teherforgalom február 27-ével, a személyszállítás pedig március 14-ével térhet vissza a megújult vonalra. De még rengeteg a kérdőjel.
A szerb, a bosnyák és a montenegrói fuvarozók szövetségének tagjai lezárja a schengeni országokkal közös határain lévő valamennyi határátkelőhelyen a teherforgalmi sávokat demonstráció miatt előreláthatólag egy hétre.
Az első CEREx tehervonat még a tavaly decemberi menetrendváltással indult el Drezdából Szerbiába. Januártól heti két–három, márciustól pedig már öt járatpárt üzemeltetnek.
Pályázatot írtak ki a felvételi épület rendbehozatalára. Ha elkészül, nem kell Péterváradra utazni ahhoz, hogy felszálljon az ember egy Szabadkára, Belgrádba vagy a magyar fővárosba induló járatra.
A Srbija Voz pénteken egy névtelen telefonos bejelentést kapott arról, hogy minden vonaton és vasútvonalon robbanószerkezeteket helyeztek el. November elsejére komoly tüntetést szerveznek Újvidékre a tavalyi tragédia évfordulójára. Véletlenek egybeesése?
Újvidék, Szabadka, Kiszács, Topolya, Nagyfény és Naumovićevo felvételi épületének nincs használatbavételi engedélye; a vasúti dolgozóknak és az utasoknak is tilos a belépés.
Szerdán délben elstartoltak az első vonatok. Öt napig bárki díjmentesen utazhat Szabadka és Belgrád között az emelt sebességű intercity- és interregió-vonatokkal – melyek azonban egyelőre nem állnak meg Újvidéken.
Október 12-éig ingyen és bérmentve lehet utazni a vonalon.
Szokóval és Flirtökkel is tesztelik a már hónapokkal ezelőtt elkészült, Szabadka és Újvidék közötti, kétvágányúsított vasútvonalat.