Megszületett a szerb–orosz megállapodás

iho/vasút   ·   2012.04.01. 16:00
00

A megállapodásban több új vasúti pálya építéséről és a régiek újjáépítéséről esik szó, a projektek végrehajtása a tervek szerint 2012-ben kezdődik.

„Összesen öt projekt került a szerződésbe. Közülük kettő új vasútvonalak építéséről szól, a többi a meglévő infrastruktúra modernizációjáról és rehabilitációjáról, Ez mintegy négyszáz kilométernyi vasúti hálózatot jelent. A munkákat öt éven belül kell befejezni” – mondta Jakunyin a megállapodás aláírása után.

A Páneurópai X/C közlekedési folyosó (Niš–Dimitrovgrad–Isztambul) szerbiai szakaszára már megszülettek a villamosítási tervek<br>(fotó: Tevan Imre)

Milovan Marković szerint Valjevo–Loznica között megépítenének egy egyvágányú vasútszakaszt hatvannyolc kilométer hosszúságban, Belgrád–Pancsova (Pančevo) között a második vágányt tizenhat kilométer hosszúságban, a Belgrád–Bar kétszáz kilométer hosszú vasúti pályaszakasznak elvégzik majd a rekonstrukcióját. Helyreállítanának hat szakaszt a X-es korridoron száztizenegy kilométer hosszúságban.

A terv magában foglalja a dízelmotorvonatok beszerzésének programját is százmillió dollár értékben. A nyolcszázmillió dollár értékű hitel 85 százalékát az Orosz Föderáció nyújtja az összes projekt megvalósításához, míg a hiányzó tizenöt százalékot a szerb oldalnak kell állnia. Az eszközök és a munkaerő megoszlásánál más az arány: a szerbek ezek harminc százalékát adják.

Az orosz gyártású motorvonat első útján Versecen<br>(forrás: Vrsac Info, Allen Sari felvétele)

A szerződés aláírását eredetileg őszre tervezték, de ne kerülje el a figyelmünket, hogy Szerbiában május 6-án általános választásokat tartanak, és egy ehhez hasonló nagyberuházás szerződésének aláírása az aktuális kormányoldal esélyeit mindenképp növelheti a kampányidőszakban.

Kapcsolódó hírek