Mi lesz veled, Vagon büfé?

„A Városligetben elhelyezett vasúti kocsi 1996-ban került a Vonat Bt. tulajdonába, és megkezdte vendéglátóipari tevékenységét Cafe Waggon néven, amelyet adás-vételi dokumentum bizonyít. Az iratot semmisnek tekintette a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum (MMKM), egy közel harminc évvel ezelőtti nyilvántartásra hivatkozva.

A nyitás előtt komoly felújítás zajlott, megőrizve a kor szellemét: teljes szigetelési és burkolati munkák, mosdóhelyiségek kialakítása azért, hogy az újonnan megnyíló büfé újból fogadni tudja törzs- és új vendégeit. A felújítás remekre sikeredett, a vasúti kocsi hangulata pazar, a vendéglátáshoz szükséges eszközök, az új pult kellemesen illeszkedik a környezetbe. Az állagmegőrzés érdekében a közel húsz év alatt folyamatos volt a karbantartás, úgy a vagon belsejében, mint a Fővárosi Önkormányzattól, később a Városliget Zrt.-től bérelt teraszon, amely területért bérleti díjat számláztak, amelyet minden esetben késedelem nélkül kifizettünk. A felújítás természetesen a cég költsége volt.

2015 év elején került napvilágra, hogy a jogutód, a Városliget Zrt. lesz a jövőben a terület bérlésére vonatkozó számla kiállítója, ami önmagában nem igazán jelenthetett problémát. A vagon már több éve, ősztől tavaszig kénytelen volt zárva tartani a jelentősen csökkent vendégforgalom miatt. Ezt a jogelőd a bérleti díj 50 százalékra mérséklésével „támogatta”, az új számlakibocsátó nem volt rá tekintettel.

A vagon áramellátását az MMKM biztosította, természetesen díjmegfizetéssel, ezen kívül bérleti díj ellenében egy raktárhelyiséget. A februárban esedékes áramszámla kifizetésekor a múzeumban tett látogatás során már érezni lehetett, hogy a ligetben várható munkálatok úgy a múzeumnak, mint a vagonnak a működés végét jelentik. A múzeumban az együttérzés mellett még érdeklődés is elhangzott: „Mi lesz a vagonnal? Ha eladnák, lehet, hogy bennünket is érdekelne” – hangzott el egy röpke beszélgetés közben. Tudomásul véve a kész tényt, hogy a vagon rövidesen útban lesz a munkálatokban, így ekkor eladják, elszállítják. Júliusban a múzeum behívatta a cég vezetőjét, kérte, hogy minden rendelkezésére álló dokumentummal jelenjen meg, ahol őt jogászokkal együtt várta a vezetőség. S ekkor kezdődött a kálvária, egy igazi hidegzuhany. A múzeum egy 1989. novemberi leltári nyilvántartásba vételi dokumentumra hivatkozva sajátjának tekinti a vasúti kocsit. Hiába az adásvételi szerződés, a soha nem kért bérleti díj, az állagmegőrzésre, fenntartásra általuk soha nem fordított költség – ugyanakkor a Vonat Bt. ezen munkálatokat saját költségén többször is elvégezte – nyilvántartás szerint az ő tulajdonuk, noha még kulccsal sem rendelkeznek. Mindemellett felajánlottak egy új helyszínt, ahol már, mint az ő tulajdonukban lévő vasúti kocsi, bérleti megállapodással üzemeltethető lesz a továbbiakban is, mint büfé. A helyszínre bejárást is biztosítottak, a lényegi részek egyeztetését későbbre ígérték. Hirtelen még megoldásnak is tűnt, noha a tulajdon elvesztésébe nem lehetett beletörődni. A bejárás megtörtént, elfogadását jeleztük, és vártuk a fejleményeket. Augusztus 18-án a Városliget Zrt. tájékoztatott, hogy december 31-ig a Cafe Waggon működését nem befolyásolja a várható bontási munkálat. Akkor még úgy tudjuk, hogy a múzeum által felajánlott új helyszínen tovább működhet az üzlet, hiszen erre a júliusi tárgyalás alkalmával lehetőséget kaptunk, és vártuk a fejleményeket. Sem a Városliget Zrt., sem a múzeum nem közölt olyan konkrétumot, amely érdemben az előrelépést segítette volna. Hittünk az eddig elhangzottakban, bár ne tettük volna. December 8-án sokadik megkeresésemre telefonon azt a választ közölte a múzeum, hogy az új helyszínen nem is lesz mód a tavaszi nyitásra az infrastruktúra hiányosságai, illetve az erre fedezetül szolgáló anyagi keret hiánya miatt. Majd ha, több év múlva megvalósítható, akkor is nyílt, közbeszerzési pályázat keretén belül lesz mód az üzemeltetési jogokért megharcolni. tudtuk meg. Következő hidegzuhanyként ért minket az ellehetetlenítés gyanúja. Még mindig bizakodva, érdeklődés hada indult részünkről, úgy a liget projektért felelős Városliget Zrt. felé, mint a múzeum felé, kérve a személyes egyeztetés lehetőségét, az együttműködésre való hajlandóságot, illetve a tulajdon viszony rendezését. Mivel ennek hiányában sem az eladásra, sem további elhelyezésre vonatkozóan nem tudunk lépéseket tenni.

Sajnos mindez nem vezetett végleges eredményre, a vagon a „szokásos” téli, októberi bezárása megtörtént. Majd meglepődve kézhez kaptuk az utolsó negyedévi területbérleti díjról szóló számlát a Városliget Zrt.-től. Ismét tájékoztatást adtunk, miszerint nem is lesz nyitva a vagon, úgy tudjuk egyébként is el kell szállíttatni, ill. kérnénk tájékoztatást a tavaszi nyitás lehetőségéről.

December 9-én, egy sokadik, de annál lényegre törőbb levelem hatására végre megtörtént a kapcsolatfelvétel. Elsőként december 31-ig adtak időpontot a vagon kiürítésére, ill. a múzeum részére történő átadásra. Még mindig nem értettük, miért kellene átadnunk tulajdonunkat, és hogyan tartsuk be a határidőt, ha késve tájékoztattak.

A múzeum felszólításának illetve a raktárra vonatkozó bérleti szerződés felmondására hivatkozással, a bérelt raktárhelyiség kiürítésre, annak kulcsa visszaadásra került részünkről december 12-én, ugyan kérésünk ellenére sem kaptunk erről elismervényt.

A Városliget Zrt. lehetőséget adott a személyes egyeztetésre december 16-ra, ahol tájékoztattak, hogy a terület bérlésére vonatkozó szerződést, közös megegyezéssel írjuk alá, noha egyébként is 2015. december 31-én lejárna. Nem kívántuk a közös megegyezést elfogadni, mert a már biztosra vett megszűnés kapcsán, egyik beszállítónk a Borsodi Sörgyár Zrt., az elmaradt tételek meg nem rendelése ill. a szerződés felmondása miatt, közel 3 millió forint kártérítési díj megfizetését követeli. A jogilag meg nem támadhatóság miatt javasolták, hogy írjuk alá bátran, adnak segítségül egy nyilatkozatot, hogy a beszállító partnerrel való szerződésbontás önhibánkon kívül történt, méltányosságot reméljünk, hiszen tekinthető ez vis major helyzetnek. A beszállítót egyáltalán nem hatotta meg az eset, a szerződésben valaha vállalt sör mennyiséget nem rendeltük meg, tehát kártérítés megfizetésére vagyunk kötelesek. Méltányosságból a meghiúsulási, ill. támogatásból fennmaradó kötbér visszafizetésétől eltekintenek, ez is közel 1 millió forint.

A Városliget Zrt-vel való tárgyalás részben eredményesnek bizonyult, lesztornózták az utolsó negyedéves számlát, a vagon elszállítási határidejét 2016. február 29-éig szabták meg. Időt nyertünk.

Jogorvoslathoz fordultunk, s megerősítést kaptunk, hogy az adásvételi szerződés és a közel húszéves birtokbavétel, állagmegőrzési, felújítási ráfordítások mint elbirtoklás, egyértelműen a Vonat Bt.-t tekinti a vasúti kocsi tulajdonosának.

Erről levélben tájékoztattuk a múzeumot, s ismét kértük a személyes tárgyalás lehetőségét, ill. a leírtak tudomásul vételét. Nem kívántunk pereskedni, ezt egyébként a múzeum is kérte a júliusi tárgyalás során.

Az idő telt, a tulajdonviszony még mindig nem tisztázott. Az elszállítás február 29-ig megtörténik, s amennyiben ez nem a Vonat Bt. részéről történik meg, akkor a Városliget Zrt. teszi meg, ám ez esetben kiszámlázza azt a cég felé, tárolásáról gondoskodik, de annak költségét szintén tovább terhelné.

Az intézkedés részünkről a teljes ellehetetlenítés miatt nem tudott időben és alapos körültekintéssel megtörténni, jogkövető magatartást tanúsítva nem volt meghirdetés az eladást illetően, nem kerestük az új helyszínt a vagon elhelyezésére. Február 4-én telefonon tájékoztat a múzeum, hogy együttműködőek lesznek, a vagont leselejtezik, és néhány ezer forintért átadják. Ismét döbbenet, miért vásároljunk meg újfent valamit, ami a mi tulajdonunkban van? De rá kellett jönnünk, hogy megint csak a kényszerítés áldozatai vagyunk, de ha a legkisebb esély megvan arra, hogy megvédjük a tulajdonunkat, lehetőséget nyerjünk az eladásra, akkor talán nem fenyeget bennünket a közel tízmillió forintos kár. Az alkudozás megkezdődött: február 11-én 50 000 forint+ ÁFA összegben szabták meg a néhány ezer forintot, amelyet visszautasítottunk, másnapra várták a mi ajánlatunkat. A jogászunk szerint semmit nem kell fizetnünk, de vállalva a megalázó helyzetet, csak mielőbb túl legyünk rajta, 25.000,-Ft+ÁFA-t jelelöltünk meg, amit hajlandóak vagyunk kifizetni. Ezt elfogadhatónak találták, és ígérték, mindjárt visszahívnak, a papírokat hétfő, legkésőbb kedden rendelkezésünkre bocsájtják. 17-én 15 órakor megtörtént a megállapodás, a kifizetés, újból megvásárolhattuk a vagont, és maradt 12 nap, hogy megkezdődjön az elszállítás, tárolás, eladás megszervezése és lebonyolítása.

Tájékozódás jelleggel kétségbeesésünkben vas- és fémhulladékkereskedőt is kérdeztünk, vajon hogyan lehet értékesíteni, mint vashulladékot, egy 19 tonnás vagont. A lehetőség megvan, néhány százezer forintot talán kaphatunk a közlekedési eszközért, amely mint büfé üzemelt hosszú évtizedeken át (hiszen a Vonat Bt. előtt másnak volt erre jogosultsága), munkahelyet teremtett, adót fizetett, működött, s tudna is tovább, akár más helyszínen.

A Közlekedési Múzeum mellett a ligetben igazán jó helyen volt, stílusában abszolút a környezetbe illően, alkalmazkodva a ligethez és a múzeum szabadtéren kiállított tárgyaihoz, a szabadidejüket töltő emberek számára remek helynek bizonyult. Külön figyelmet fordítva a kutyákat sétáltatókra, a biciklivel érkezőkre, mindenki számára kellemes környezetet biztosított. Éveken keresztül egész évben, télen sátorral kerítve és melegítő állványokkal is állt vendégei rendelkezésére (amíg még megérte télen is nyitva tartani), tavasztól őszig pedig maga volt a tökély. Vendégei között számos, a szomszédos irodaházakban dolgozó töltötte el ebédidejét, a Petőfi Csarnokba koncertre érkezők vagy onnan távozók is örömmel látogatták, s mint a tulajdonos szponzorként is szereplő személy, az érintett bicikli csapatnak számos alkalommal tartották ott a sajtótájékoztatójukat. Számos közismert személy, sportolók tértek be fogyasztani.

Őszintén remélem, hogy valamely módon sikerül a kárainkat enyhíteni, s új tulajdonos méltó helyet tud biztosítani, és örömét leli ebben a különleges kocsiban.

2016. február 18.
Lengyel Marian
a Vonat Bt. kültagja, a tulajdonos testvére és ügyeinek intézője”

Szerkesztőségünk megkereste a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum vezetőségét, álláspontjukat természetesen kézhez vétel után leközöljük.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk! Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső idén újra elinduló Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!