Miért éppen a hajók ne lennének önvezetők?

iho/hajózás   ·   2018.04.11. 13:45
hajo_onvezeto_intelligencia_kislid

Japán hajóépítő ipara jelenleg körülbelül húsz százalékos részt hasít ki a világ hajóépítési piacából. A szigetország ezt az arányt harminc százalékra szeretné feltornázni, ehhez pedig az önvezető hajók építésén, mint a hagyományos japán, kevéssé nyersanyagigényes, de annál több hozzáadott értéket képviselő technológián át vezethet az út.

Ennek érdekében a japán hajózási vállalkozások és hajóépítő cégek szoros együttműködésben szeretnék e technológiai fejlesztéseket megvalósítani, kifejlesztenék a legénység nélküli, automata teherszállító hajókat. Az állami támogatások által segített kutatás-fejlesztés alapján Japánnak reménye van arra, hogy világelső legyen ebben a hajóépítési szegmensben.

Ilyen magyarázóábrákat korábban a jelző nélküli vasútvonalaról láttunk, most a hajózás van soron!

Jelenleg a 2025-ös évet nevezik meg határkőnek, amikor az első önvezető hajó elindulhat. A fejlesztésektől nem csak a teherhajózás hatékonyságának növelését, hanem a hajóbalesetek számának csökkenését is remélik. A kutatás és fejlesztés költségei ugyan magasak, de könnyebbséget jelent, hogy a japán MOL és a NYK hajózási társaságok, amelyek a jövőben Ocean Network Express néven fognak összedolgozni a konténerszállításban, beszálltak a fejlesztésbe. Az alkalmazandó technika hasonló lesz az autóiparban használthoz, és elsősorban az automatikus navigációra támaszkodik. A befolyó adatok alapján – amelyek a vízen úszó hajókat és egyéb objektumokat jelölik, az időjárást jellemzik – az elemzőközpont kiválasztja a legbiztonságosabb, legrövidebb és az üzemanyag-felhasználás szempontjából leggazdaságosabb útvonalat, és ezen tartja a hajót.

Japánnal párhuzamosan a Hamburg-harburgi Fraunhofer Center für Maritime Logistik und Dienstleistungen (CML)-intézetben is dolgoznak a legénység nélküli hajózás technológiáján. Hogy pontosan hogyan történik egy ilyen hajó üzemeltetése, megtekinthető a „Maritime Unmanned Navigation through Intelligence in Networks (MUNIN)” nevű koncepcióterven. A kutatóbázison a tervek szerint 2021-től a prototípus fejlesztése átfordul a szériajárművek kidolgozásába.

Vízió: legénység nélküli hajók hasítják a tengert

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek