Mire megtanultam a leckét, már új lecke van

A József Nádor téri mélygarázs története a mélygarázsépítés állatorvosi lova, mindent tartalmaz, ami urbanisztikai, közlekedéstervezési, sőt, akár a jövőtudomány szempontjából elrontható. Az Index cikke sok értékes apró részletet bemutat, de mi most arra a hasonlatra összpontosítanánk csak, amit a Közlekedési Múzeum már nem annyira újdonsült igazgatója mondott, ragyogóan telibetalálva a jelenséget: a mélygarázsépítés jelenleg olyan abszurd, mintha az autózás korának hajnalán valaki városi óriásistállók építésébe kezdett volna bele.

Vitézy Dávid az önvezető autók és taxik elterjedésében látja a hagyományos mélygarázs végét, de a gyors avulás kora nem csak ezen az egy pályán közelít.

A belvárosi koncentrált parkolók – legyenek azok mélygarázsok, vagy parkolóházak – lényegét leginkább talán azzal lehet megfogni, hogy két korszellem találkozásának tipikus, nagyon zárt és merev struktúrájú termékei. Vannak a világnak sarkai, amelyek gyorsabban reagálnak az újdonságok megjelenésére, és vannak, amelyek csak alaposan elkésve. Teljesen közismert és belátható okokból a nemzetünk által lakott földdarab az utóbbiak közé tartozik, és vannak olyan jelek, amelyek azt mutatják, hogy némely technológia tekintetében a lemaradás fokozódik. Bár az informatikában még mintha lépést tudnánk tartani, a közlekedés területe végképp elveszni látszik, amelyet általában a pénzhiánnyal magyarázunk meg magunknak.

Pedig az igazi ok nem itt rejlik, a közlekedésfejlesztés korszerűsége – amelybe a közlekedésben részt nem vevő járművek tárolása is beletartozik – elsősorban nem beton kérdése, hanem a jövőbelátás képességéé. A nagy jövőbelátók szerint pedig az előttünk álló időszakot az széttagozódottságból az integrálódás felé haladó folyamatok fogják meghatározni. A Nagy Intergráció Korában valószínűleg az informatika fogja vinni a prímet, a virtuális világ lesz az interakciók legfontosabb tere. Ezzel párhuzamosan le fog csökkenni a valós fizikai tér jelentősége. Ha az elmúlt majdnem kétszáz év arról szólt, hogy az emberiség meghódította a fizikai teret, és az utolsó másodpercekben már hatalmas lépéseket tett az ismeretelen virtuális tér belseje felé is, nem lehet kétségünk a jövőről.

Ehhez képest most egy különösen érzékeny környezetben – melynek jövőbeni sorsáról, várható átalakulásáról szintén nagyon érdekfeszítő találgatásokba lehetne bocsátkozni – azzal foglalkozunk, hogy egy, a korlátos energiaforrásainkat közismerten nagyon rossz hatékonysággal felhasználó, gépesített hintók tárolására szolgáló betondobozt építünk. A betondoboz elsődleges tárolófunkcióján túl arra jó még, hogy az átalakulni kívánó környezet, a használatában átalakulni kívánó, benne tárolt géphintók, és nem utolsósorban a géphintókat használó ember változását hátráltassa, a hatás-ellenhatás törvényei alapján.

A most épülő mélygarázzsal nem csak az a gond, hogy, hogy aki az emberi interakciók sűrűjébe, a belvárosba utazik, az egyre kevésbbé fogja ezt saját használatú, dedikált eszközökkel megtenni, hanem az is, hogy az interakciók tere el fog innen vándorolni egy virtuális térbe, a személyes fizikai pozíciónk egyre kevésbé lesz lényeges. Tetszik, vagy nem, a folyamatok erre tartanak, aki kimarad, az lemarad. Aki elmaradott infrastruktúrába invesztál, az elmaradott infrastruktúrát fog őrizgetni és tevékenységét e korszerűtlen keretek között fogja megszervezni.

Néhány pont, mely megingathatja elképzeléseinket a fejlődés száz éve használatos mintáinak további használhatóságáról:

• A belvárosok viszonylag rövid mélyrepülés után ismét népszerű lakóhelyek lesznek. Belvárosban lakni rangot jelent, ugyanakkor kötelezettséget is, el kell fogadni az itt érvényes különleges játékszabályokat. A járműhasználat, a mobilitás egy sarkalatos pont ezek között.
• A munkahelyek térben is időben szétszóródnak, terjed az otthoni munka, az informatika nyílt hálózatai ki fogják váltani a helyhez kötött munkahelyek nagy részét. A munkábajárás egyre inkább a múlté lesz.
• Az informatika és a szükséges helyváltoztatásokat biztosító rendszerek egyre erősebben olvadnak össze, az ipari társadalmakban az individuális közlekedési modellek egyre korszerűtlenebbek lesznek.

Mindezeken túl, ma egy rámpákkal, közlekedőutakkal és parkolóhelyekkel kialakított mélygarázs a múlt megtestesülése, jó 40-50 százaléknyi, belső közlekedésre elpazarolt, értékes hellyel. A mélygarázsok szintszáma is korlátos, a most épülő háromszintes kialakítás a legtöbb, amit az autótulajdonosok még hajlandóak elfogadni. Ezzel ellentétben az automata garázsok helykihasználása sokkal jobb, mélységüknek – és így befogadóképességüknek – csak a geológia és a talajvízszint szab határt, a földfelszínen is sokkal kisebb beavatkozást igényelnek.

Ha mindezek mellett még megtekintjük a csodálatos, sohasemvolt kovácsolt- és öntöttvasvilágot, az ál- századeleji miliőt, mely a József Nádor téri mélygarázst fogja koronázni, immár biztosak lehetünk benne, hogy az alapkoncepciót jól térképeztük fel: tulajdonképen egy mélygarázs-múzeummal akarták megörvendeztetni a nagyérdeműt.

* * *