Múzeum lett a domaszéki kisvasútállomás

iho/vasút   ·   2011.12.21. 16:07

Domaszék, Mórahalom, Óbecske és Temerin közösen nyújtották be sikeres pályázatukat, melynek eredményeként a négy település összesen százötvenezer eurós, azaz negyvenötmillió forintos támogatást nyert a „Mórahalom–Domaszék–Óbecse–Temerin helytörténeti útvonal az örökségvédelem jegyében” elnevezésű projekt. Domaszék ebből harmincegyezer eurót kapott, ezt ezerhatszáz eurós önrésszel egészítette ki a település.

A volt kisvasúti állomásépületben helytörténeti kiállítás nyílt, ezt a tervek szerint folyamatosan bővítik majd a helyi élet emlékeivel és vasúti ereklyékkel, mondta Kispéter Géza domaszéki polgármester. A Domaszéket Szegeddel, Ásotthalommal, illetve Pusztamérgessel összekötő keskeny nyomközű gazdasági vasút 1927 és 1975 között működött.

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút

Rekordokkal zárult a jubileumi InnoTrans

iho/vasút   ·   2026.10.07. 12:20

Szinte minden területen rekordokat könyvelhet el a harmincadik születésnapját ünneplő berlini szakkiállítás. A számadatok mellett a látogatók és a kiállítók szakmai színvonalát és elégedettségét tekintve is kiemelkedően teljesített a rendezvény.