Négyórás menetidő 120 kilométeren

MTI   ·   2012.06.14. 12:43

Tiltakozik négy dél-hevesi település vezetője, mert a járatritkítás óta négy órára emelkedett a vasúti menetidő a fővárosba a Budapesttől 120 kilométerre található térségből – közölte Hevesvezekény független polgármestere csütörtökön.

Az Erdőtelekről, Hevesvezekényből, Kisköréről és Tarnaszentmiklósról a fővárosba ingázóknak naponta nyolc órát kell utazniuk az eddigi 3-4 órával szemben, mert nem érik el a csatlakozásokat – közölte Fenyves László.

Hevesvezekényről például busszal sem lehet közlekedni, miközben a halmozottan hátrányos helyzetű térségben már egy-két munkahely elvesztése is számít – tette hozzá. Hozzátette: ebben a helyzetben kérték a MÁV-ot, hogy vizsgálja felül a menetrendet, ám azt a választ kapták, hogy az a fejlesztési tárca megrendelésétől függ.

Ugyancsak kérték a helyi országgyűlési képviselőt, illetve a Heves Megyei Közgyűlés segítségét, ám egyelőre nem kaptak érdemi választ.

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút

106-os vonal: a vasút mint zavaró tényező

Károly Szabolcs   ·   2025.10.18. 12:00

Október 18-án késő este jó időre, ha nem végleg elmennek az utolsó vonatok az ország egyik legjelentősebb vicinálisán, Debrecenből Nagykerekibe és vissza. A repülőtér és az akkumulátorgyár terjeszkedésének útjában álló vasút a tervek szerint új nyomvonalat kap – majd egyszer...