Nehezített pályán, de egyre több high-tech gép tölti meg a magyar agráriumot

iho   ·   2022.03.31. 15:00
00_axial_claas

Az agrárgéppiacot is érintő chiphiány és az ellátási láncok problémája ellenére tavaly jelentős bővülés ment vége: a magyarországi mezőgazdasági gépberuházások nominális értékbe 230 milliárd forintot tett ki, szemben a 2020-as 184 milliárd forinttal. A magyar agrárium szereplői tehát egyre inkább keresik a legkorszerűbb technológiákat, gépeket, amelyek tabletekről irányítva akár centiméterre pontosan is dolgoznak – derült ki magyar piac meghatározó mezőgazdaságigép-forgalmazója, az Axiál sajtóbeszélgetésén.

A cég is jó évet zárt, a 2021-es tervet 108 százalékkal teljesítette túl. A következő időszakban azonban a járványhelyzet miatt kialakult termelési és szállítási nehézségek, valamint az ukrajnai háború komoly bizonytalanságot okoz, az Axiál ezért a tervezettnél 30–40 százalékkal nagyobb készlettel vágott neki az idei szezonnak, hogy ki tudja szolgálni az igényeket. A kihívások között van a munkaerőhiány is: a korszerű gépek kezeléséhez szakemberekre van szükség, a mezőgazdaság pedig hosszú távú karrierlehetőséget és versenyképes fizetést kínál.

Bár számos körülmény, például az ellátási láncokban kialakult problémák nehezítették a működést, a magyar piac meghatározó mezőgazdaságigép-forgalmazója, az Axiál Csoport kiemelkedő eredményeket ért el 2021-ben.

Gépek, százalékok

Pintér Zsolt, az Axiál Kft. ügyvezető igazgatója szerint a cégnél 2021-ben a teljes forgalom közel huszonhat százalékát pedig a hagyományos agrárgépeladások adták. A Claas márkájú mezőgazdasági gépek – kombájnok, traktorok, rakodógépek – értékesítése huszonkét százalékos részesedésű volt. A vevőszolgálat üzletág, amely az alkatrész- és szervízüzletágból áll, a cégcsoport forgalmának harminchat százalékát biztosította. A használt gépek közel kilenc, az építőgépek hét százalékos arányt mondhattak magukénak.

A gépes üzletágak forgalma 65,4 milliárd forintot tett ki, ez az eredmény elsősorban a pályázatoknak köszönhető, de az építőipar tavalyi, tizenhárom százalékos növekedése is segítette a cégcsoport fejlődését, az építőgépes üzletág ugyanis minden eddiginél nagyobb forgalmat ért el 2021-ben. Kiemelkedő volt többek között a minikotrók értékesítése, a teleszkópos gépeknél pedig a cég megőrizte piacvezető pozícióját. Az agrárgép-finanszírozást tekintve is jó eredményeket hozott a 2021-es év: az AXIÁL Financial Services Kft. 25 milliárd forintot helyezett ki különböző gépek finanszírozására.

Felkészülés a bizonytalan helyzetre

Az agrárgéppiac szereplőinek helyzetét nehezítette a szállítási láncok akadozása, elsősorban a tengerentúli alapanyagok, az elektronikai alkatrészek hiánya. A tengeri szállítás drágulása, a kapacitás csökkenése, a szállítókonténerek és a csomagolóanyagok hiánya olyan hatást gyakorolt a gyártói oldalra, amely komolyan befolyásolta a szállítási készségüket. Ezenfelül jelentős drágulással is számolni kellett. A következő időszakban az ukrajnai háború okoz komoly bizonytalanságot. Az Axiál ezért a 2021-re tervezett számoknál 30–40 százalékkal nagyobb készlettel kalkulál, hogy minél jobban ki tudja szolgálni a partnereket géppel és alkatrészekkel. Az Axiál egyébként a tavaly kibővített Alkatrész Logisztikai Központ átadása után továbbra is fejleszt. Jelenleg Felsőzsolcán épít új telephelyet, amely a miskolci kollektívának biztosít új munkaterületet. Továbbá központi, bajai telephelyén a mobil szervizszerelőknek egy hat állásos műhely építését kezdte meg, amely év végére készül el.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek