Nem a Nohab a hibás! Minden rendben volt

Garai Szakács László   ·   2014.10.22. 10:26
nemnohab0

Megjött a válasz a nyomógombos kérdésünkre is, íme:

„A vágányzári üzembe kapcsolt sorompónál a lecsukáshoz biztonsági okból rendszeresítettek nyomógombot. Ugyanis ha kapcsoló lenne, és a kezelő ott hagyhatná lecsukva felügyelet nélkül, akkor fennállna a lehetőség, hogy egy arra járó illetéktelen személy fehérre kapcsolhatja a sorompót.”

 

Korábban írtuk:

A mályi átjáró fénysorompója kapcsán kérdeztük meg a MÁV-ot, mi történt, történhetett, ki volt a hibás, ha hibás volt egyáltalán bárki. Íme a válaszuk, szó szerint:

„Mindenekelőtt szeretnénk tisztázni, hogy a Facebookon terjesztett fotón látható esemény idején balesetveszély nem állt fenn, a fénykép készítésekor – a vasúti utasításoknak megfelelően – már állt a vonat az átjáróban, vagy lassan haladt.

A fotó és az időpont ismeretében a vasúttársaság megvizsgálta az esetet:

Továbbra is azt hangsúlyozzuk: mindig oda kell figyelni! (fotó: Ágotha Zsolt Facebook-oldala)

Az érintett szakasz egyik vágányán pályakarbantartás miatt vágányzár volt érvényben október 12-én, 0:00 órától folyamatosan október 19-én, 22:00 óráig. A vágányzári utasítás értelmében: a munkavonatok a fénysorompóval felszerelt útátjáró előtt kötelesek megállni, és onnan csak a fénysorompó helyszíni nyomógombos lezárása után, fokozott figyelemmel, lassú sebességgel haladhatnak tovább. Az állomási forgalmi szakszolgálat a vágányzár kezdetekor ennek megfelelően a fénysorompókat az adott vágány tekintetében »vágányzári üzemmódra« kapcsolta. A másik vágány vonatkozásában a fénysorompók üzemszerűen működtek.

Fura

Bulvár, szakmaiatlan, álhír, 3/3-as(!) az iho – nem sorolom tovább, akinek van kedve, mazsolázhat nyugodtan a korábbi cikkünk alatti kommentekből éppúgy, mint a Facebook-oldalunkon olvasható megjegyzésekből. Pedig nem csináltunk semmi mást, csak feltettük a képet, a vasúttársaság sajtóosztályának írott e-mailünket, a KRESZ-nek a fénysorompóra, annak működésére vonatkozó részeit, és vártunk. Ahogy most is.

Garai Szakács László

A munkavonat zúzottkövet szállított a nyékládházi állomásról Miskolc irányába a karbantartás miatt a közforgalom elől elzárt vágányon. Az útátjáróknál a sorompók kezelése a tolatásvezető feladata volt.

A vonat útátjáróhoz történő érkezését megelőzően a vágányzári üzemmódba kapcsolt fény- és félsorompót a tolatásvezető nyomógombos kezeléssel lezárta. A vonat útátjáróba érkezése során a félsorompó tehát lezárt állapotban volt és a fénysorompó továbbhaladást tiltó villogó piros fényű jelzést mutatott. Az útátjáróba haladást követően a vonat megállt az átjáróban, elzárva azt. Ezt követően a tolatásvezetőnek a további tolatási mozgás irányításához a vonat végére kellett mennie. Ez csak a sorompó kezelőgombjának elengedésével történhet meg, ugyanis a sorompó addig van lezárt állapotban, ameddig a nyomógombot nyomva tartják.

A mozdony által korábban már elzárt útátjárónál a félsorompó felnyílt és a fénysorompó szabad jelzést mutatott. A fénykép ekkor készülhetett.

Éppen a – fentebb jelzett – vonatkozó vasúti utasítások és KRESZ előírások biztosítják azt, hogy baleset nem következhet be ilyen esetekben sem. A KRESZ ide vonatkozó szabályai szerint az útátjárón történő biztonságos áthaladásért kizárólag a közúti jármű vezetője a felelős.”

Egyet visszakérdeztünk, ezt: „nem lehetne azt valahogy megoldani, hogy a fénysorompó kezelőgombja ne »sima« nyomógomb legyen, hanem »rendes« kapcsoló? Azaz a tolatásvezető odamegy a fénysorompóhoz, átkapcsolja, hogy tilos jelzést mutasson, majd amikor a szerelvény átér visszakapcsolja.

Az átlagember ugyanis azt látja (és joggal(?) háborodik föl), hogy már megint egy átjáró, ahol nem működik rendesen a fénysorompó.”

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek