Németek hasznosítják <br />a magyar tudást

Melles Kristóf   ·   2011.08.11. 18:40
00

Bréma és Norddeich Mole között az intercityk a 2013-as menetrendváltástól regionális jeggyel is igénybe vehetőek lesznek majd. Ezzel a lépéssel – legalábbis az adott szakaszon – megszűnik az a kényszer, hogy a távolsági forgalomnak önfenntartónak kell lennie.  Azért, hogy a polgárok olcsóbban és gyakrabban utazhassanak, fizet a tartomány, nem is keveset: milliós nagyságrendű ugyanis euróban mérve a lépés forrásigénye. Azonban ez a résztvevők szerint „win-win” helyzet. Kedvező az utasnak, mert nem kell elengednie az IC-t azért, mert nem érvényes rá a regionális bérlete, másrészt az eddigi lyukas szolgáltatás is valódi ütemmé fejlődik: az eddigi három vonatpár helyett kétóránként lesz a keleti fríz kikötőbe intercity. Jó a DB Fernverkehrnek, hisz' a távolsági utasainak többet nyújthat majd szolgáltatásban, és a bővülést meg is fizetik. A tartománynak is kitűnő, hiszen a részben egyvágányú pályán nem gyorsabb az intercity a RegionalExpressnél, tehát egybevonhatja őket egy közös ütembe.

Kéz a kézben az utasokért<br>(forrás: LVNG)

Az alkalmazott gördülőállomány is hasonló lesz a regionális vonatokéhoz, hiszen az emeletes intercity-ingákat közlekedtetik majd Lipcse–Hannover–Bréma útvonalon. A 27 szerelvényt a DB távolsági forgalomra rendelte meg, és maximum 185 kilométer/órával közlekedhetnek majd.

Jól ismert forma a régiókban, távolsági forgalomban is meg kell vele majd barátkozni<br>(forrás: DB Fernverkehr)

A megoldás nem ismeretlen hazánkban sem: a Corvinus és a Citadella nemzetközi gyorsvonatok némelyik szakaszukon mellékvonali személyvonatot idéznek megállási gyakoriságukkal.

Kapcsolódó hírek