Németh Andor halálára

A MÁV külsős műszaki szakértője, megszámlálhatatlan és páratlan vasúti fotó készítője 66 évet élt.

Nehéz definiálni, ki volt Németh Andor. Telefongyári gyártmányfejlesztőből lett eltökélt vasútvállalati résztulajdonos, kétszázezer saját (kötöttpályán készült) fotót őrző modellvasúti jelzőgyártó? Ez mind tény, de az igazsághoz akkor járunk a legközelebb, ha kijelentjük, mindenekelőtt a MÁV vasútikocsi-repertoárjának első számú védelmezőjét tisztelhettük személyében.

Bár barátai nem voltak, azért szinte mindenki tisztelettel beszélt a műszaki szakértő Németh Andor eltökélt értékvédő tevékenységéről. Szenvedélyét meghazudtolóan egy percig sem volt vasutas, mégis jobbára hallgattak rá. Hallgattak rá a bajszuk alatt szelíd káromkodást elmormolva a tolatásvezetők, amikor egy-egy lefotózni szándékozott kocsit vagy nyolcadszor vezényelt új állásba, mire megtalálta a szerinte legelőnyösebb fényfekvést és pózt. Az összes, vasúti kocsiról készült Németh-fotó ugyanolyan beállítású. És hallgattak rá a korabeli MÁV vezetői is, ezért utazhatott állandó engedély birtokában, civil létére mozdonyokon akkor, amikor még ez nagy szó volt, és ezért volt bejárása a vasúton mindenhová; persze az üzemi étkezde nem érdekelte, annál inkább a járműjavítók és a csomóponti főnökségek világa.

Egyszer, régen, amikor megkérdezték tőle, honnan ez a vasútőrültség, azt válaszolta, így született, ez egy működési rendellenesség nála. Az érték- és leletmentést elvből minden ellenszolgáltatás nélkül végezte. Bár első ránézésre senki nem állította volna róla, hogy nincsenek anyagi gondjai, a hetekig változatlan külső ellenére Németh Andor működtette az egyik legsikeresebb hazai modellvasútgyártó vállalkozást: az övé volt az Alphamodell. Vagy jó másfél évtizeddel ezelőtt teljesen zavarba jöttem a hatos villamoson, amikor rám köszönt, és annak ellenére, hogy hetekkel korábban kígyót-békát kiabált – minden ok nélkül – a kiadómra (mással, másra is kiabált), egy koszos teszkós szatyorból szépen csomagolt egyedi jelzőket húzott elő, és büszkén újságolta, mekkora sikerük van Németországban. Nagyon értette a műfajt, nem is akkor kezdte, hanem valamikor a múlt század nyolcvanas éveinek derekán, majd a rendszerváltásnak mondott időszakban sikerült kiprivatizálnia néhány spéci szerszámgépet, és szépen betolta az üzletet – ő is ismerte, és idézte is a mondást, csak az első millió eredetét ne firtassuk, a másodikét már lehet...

Németh Andor az utóbbi években mintha megbékélt volna a világgal. Már nem akarta elégetni méltó hagyatékőrző híján a fotóit, és amíg létezett a MÁV Nosztalgia Kft., a cég egyszázalékos tulajdonosaként még a megszokottnál is nagyobb ügybuzgalommal vetette magát a munkába. Ő is hozzátette a maga részét ahhoz, hogy a kormányzati, háromrészes motorvonatot elvontatták a szolnoki járműjavítóba, teljes külső fényezésre, a fehérvári MÁV Vagon elvállalta a Gax 599-es timföldszállító kocsi felújítását, a miskolci TS Hungaria meg egy tartálykocsival cselekedte meg ugyanezt. A legutóbbi időkben több, kevesebb sikerrel a MÁV-Start belső használatra, afféle iránytűnek szánt, új kiadású személykocsi-albumának összeállításán fáradozott, és remekül működött együtt a vasútvállalat érintett munkatársaival.

De ez szinte már a jelen, viszont ott volt a Magyar Vasúttörténeti Park indulásakor is. Heller György, az alapító atyák egyike javasolta a puritán körülmények között egyedül élő Németh Andort bizalmi pozícióba, és az indoklásnál nyomos érv szólt a kiválasztott mellett: ő az, akit nem lehet megvesztegetni, mert a végsőkig kitart az elvei mellett. Ha ő nincs, nincs a két, Európára szóló angyalföldi parádé sem, az 1993-as, és az 1996-os. A Nosztalgiának 2021. március 30-án, nulla óráig volt a résztulajdonosa – nem fogadta el a tulajdonjogának kivásárlására felkínált (tudom mekkora volt, ezért állíthatom: tisztességes) összeget, az utolsó pillanatig ragaszkodott ahhoz a firmához, amit alkalmasnak tartott arra, hogy a még fellelhető vasúti járműveket átmentse az utókorra. Nem sokkal éjfél előtt írta többeknek a következő sorokat:

A makacs, sokszor meggyőzhetetlen, magának való Németh Andort novemberben, sokadszorra operálták meg betegségével. De nem kért a kórházból, ahonnan szinte már másnap eltávozott, és hazament. Néhány ismerőse, vagy a Forgalom című lap szerkesztői később hiába keresték, a telefont nem vette fel, az e-mailekre nem reagált. Az értesített rendőrök találtak rá a lakásában, holtan.

Kedves Andor... Maga egyrészt fatalista volt, ugyanakkor előrelátó is. De ezt azért ugye nem így tervezte? Isten áldja, nyugodjon békében, és itt is leírom, úgy, ahogy azt már személyesen is megmondtam Önnek: ha annak idején nem nevez be erre a nehéz műfajra, és nem határozza el, hogy a vasúti értékmentés mellett teszi le a voksát, akkor – bár nagyszerű férfiak álltak, állnak még ki az ügy mellett – minden másként alakul. És nem az előnyére.

Nyitóképünkön: minden ezzel, a – később – 269-es gőzmozdony hatvani talapzatáról történő elvontatásával kezdődött. A néhány hónappal korábban MÁV Nosztalgia Bizottság néven alakult társaságnak ez volt az első kézzelfogható eredménye. Ezen az új korszakot nyitó napon, 1984. december 11-én a mozdony nem nagyon akarta elhagyni a talapzatát, sokáig beragadtak az 1870-ben a bécsújhelyi Sigl-gyárban épített masina kerekei. Ketten folyamatosan nyomták be az olajat a tengelyekhez, mások pedig a síneket szórták homokkal. De mire az ideiglenes vágány végére értek, már forogtak azok a kerekek!