Nemzetközi hajókiállítás Balatonlellén

iho/hajózás   ·   2012.04.27. 07:00
kiskep

Tizenharmadik alkalommal rendezi meg a Balatoni Hajózási Zrt. a Balaton Boat Nemzetközi Vízisport- és Szabadidő Kiállítást a hosszú hétvégén. Április 29. és május 1. között a balatonlellei vitorláskikötő, a magyar tenger egyik legkorszerűbb kikötői infrastruktúrája ad otthont a nemzetközi kiállításnak, ahol szinte a teljes hazai hajókínálat megjelenik.

Magyarországon egyedülálló kiállítási területnagysággal várjuk a látogatókat: több mint 15 ezer négyzetméteres szárazföldi kiállítótéren és közel húszezer négyzetméteres vízfelületen csodálhatják majd meg a hajókat – mondta az iho.hu megkeresésére Mártonné Hajduk Villő, a Balatoni Hajózási Zrt. programmenedzsere.

(fotók: Balatoni Hajózási Zrt.)

Hozzátette: a kiállítás egyszerre kínál kellemes hangulatot a hétvégi pihenésüket Balatonlellén töltő családoknak és találkozási pontot a szakma képviselői számára. A háromnapos rendezvény során a kiállított vitorlás hajókat azonnal ki is próbálhatják az érdeklődők.

A kiállítást április 29-én, vasárnap 16 órakor dr. Horváth Gyula, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója nyitja meg Kenéz István, Balatonlelle polgármestere és Móring József Attila országgyűlési képviselő társaságában. A hosszú hétvége során többek között borkóstolóval egybekötött sétahajózás, modellvitorlások bemutatója és változatos zenei koncertek színesítik a programot.

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút

Téli retrókeringő Borsodban, Hevesben

iho/vasút   ·   2025.11.10. 12:00

A VasúTTúrák december 6-án megszervezi idei harmadik nagyvasúti különvonatát: az 1001-es Szilivel és három retró Bhv kocsival látogatnak el Tiszapalkonyára, valamint a bükkábrányi és a Visontai kombináthoz vezető iparvágányokra.