Norse, avagy az új atlanti légiháború

A Norwegian hosszútáv feltámadása? A Dreamlinerek ugyanazok... Az amerikaiak már készítik az akadályt.

„Visszatért a low-cost long-haul!” – ezt hirdeti a februárban alakult új légitársaság oldala, amire a Forbes kissé szarkasztikusan azt teszi hozzá: „Sosem működött ezelőtt, de megint megpróbáljuk!” És a jeles gazdasági magazin persze fel is sorolja, mely társaságok mentek tönkre abba, hogy megpróbáltak szuperolcsó lehetőséget kínálni a kisebb pénztárcával rendelkező nagyérdeműnek az atlanti átkelésre. Laker Airways, Tower Air, Primera WOW, és a sor végén: a Norwegian, amelyhez a Norse Atlantic Airways kapcsolódása nehezen tagadható, noha az új cég alapítói láthatóan nem ragaszkodnak a csődfelügyelet alatt óvatosan és kis volumenben talpra álló, egykor nagy európai légitársaság közvetlen hagyományához. Ehhez képest a név is egyértelmű, a Norse a hivatalos fordítások szerint azt jelenti: norvég nyelv, norvégiai, északi, skandináv, stb.

Pedig egyértelmű a hamvából újjászülető Főnix „modellje”. A Norwegian csődjét jelentős részben épp a transzatlanti kísérlet okozta, hiszen az egy dolog, hogy a kezdeményezés valóban vonzó volt, 2019-ben a cég több, mint kétmillió utast vitt New Yorkból európai úticélokra. Más kérdés azonban, hogy mindezt az olcsó jegyárakhoz képest mekkora költségekkel tette. A low-cost-long haul problématikáját a Ryanair főnöke foglalta tömören össze, amikor arról volt szó, hogy az iír diszont miért nem indít hosszútávú járatokat: a low-costok a lakosság nagy százalékára alapozzák a forgalmukat, sokkal kevesebben vannak, akik kifizetnék a hosszú táv plusz költségeit, amelyek mindenképp meg kell(ene), hogy jelenjenek a jegyárakban.

A Norse Atlantic tulajdoni palettáján, igaz, csak tizenöt százalékkal, de  ott van az a Bjørn Kjos, aki a Norwegiant alapította, és a légitársaság bejelentette, sikeres megállapodást között az AerCap lízingcéggel a kezdeti flotta, kilenc Boeing 787-es – hat 9-es és három rövidebb törzsű 8-as –bérléséről: a szaksajtó egyértelmű ítélete szerint a Norwegian hosszú távú flottájának gépeiről van szó, át kell festeni őket, és talán a belső elrendezést sem kell változtatni, hiszen azokon a gépeken Norwegian-színekben is volt harminckét prémium-economy ülés, 2–3–2-es elrendezésben, és a Norse is hasonló elrendezést tervez A társaság közlése szerint a lízing „vonzó árak és fizetési feltételek” mellett történik, magyarán elég olcsón, és „megengedő” ütemezésben, hiszen az AerCap számára is előnyös, ha a visszaadott gépeket mégis újra bérbe adhatja.

Miben reménykedik a társaság, mi teheti az előzményekhez képest mégis sikeressé ezt az újabb kísérletet? Bjørn Tore Larsen, a cég főnöke „karcsú” menedzsmentről és adminisztrációról, külső partnerekről, magas töltöttségről beszél, mint ami a költségeket alacsonyan tartja. Ettől persze nem lesznek alacsonyabbak az amerikai leszállási illetékek, és a jelek szerint a Norwegianhez képest is komolyabbak lesznek a hatósági akadályok.

Legalább is az amerikai törvényhozás néhány tagja máris kezdeményezi, hogy a Norse Atlantic Airways ne kaphassa meg a washingtoni közlekedési tárca engedélyét az Egyesült Államok repterein való leszálláshoz. Az indok: a céget ugyan Norvégiában alapították, azonban az üzemeltetési engedélyek Írországhoz kötik, ahol a társaságnak nem kell számolnia erős szakszervezeti nyomással. Azonban ugyanennek a problémának az okán a Norwegian három évet kellett, hogy várjon az amerikai engedélyre. Végül megkapta, de most a táraság ellen lobbizó egyik politikus azt mondj: „ezt a hibát nem szabad még egyszer elkövetni...” Ráadásul a Biden-adminisztráció nyilván inkább hallgat az amerikai érdekvédelmi szervezetekre, mint az előző kormányzat.

Az időzítés sem tűnik tökéletesnek, tekintettel a Covid okozta visszaesésre és a még létező korlátozásokra. Larsen azonban nyilatkozatai szerint abban is bízik, hogy épp akkor kezdődhet meg a jegyek árusítása, idén ősszel, és akkor indulhatnának az első járatok, idén decemberben, amikor az utazás nem csak, hogy szabad lesz, hanem a repülőgépeket tényleg megtöltik a repülni vágyók az Atlanti-óceán mindkét partján.