Nyári utasrekord Ferihegyen - csúcsév lesz az idei?

iho/repülés   ·   2011.09.15. 15:48

Idén augusztus végéigig összesen 5,9 millió utas fordult meg a budapesti repülőtér termináljain, ebből 2.736.412 a nyári hónapokban,  bő négyezerrel több, mint az eddigi legmagasabb szám, amit még a válság előtti évben, 2007-ben sikerült elérni - hangzik a Budapest Airport közleménye.

Az idei év eddig eltelt időszakának a teljes forgalma is példa nélküli a repülőtér történetében: mintegy félmillióval múlja fölül a tavalyi utas-számot, 2007. első nyolc hónapjánál pedig több mint 130 ezerrel több.

Az éves forgalomnövekedés 2010-hez képest 9 százalékos, a tavalyi izlandi vulkánkitörés miatti forgalomkiesést beszámítva (akkor becslések szerint mintegy 140 ezer utas esett ki négy nap alatt csak Budapesten) még mindig meggyőző, 6,3 százalékos az emelkedés az év első nyolc hónapjában. Az augusztusi forgalomnövekedésre a jelek szerint azért hatással volt a nemzetközi pénzpiacokon tapasztalható bizonytalanság és a forint gyengesége a svájci frankhoz és az euróhoz képest: az év eleji gyors ütemű növekedés némileg mérséklődött.

A célállomások versenyét továbbra is toronymagasan London vezeti, három repülőterének (Heathrow, Luton, Gatwick) köszönhetően. A budapesti utasok több mint tíz százaléka indul vagy érkezik a brit fővárosba. A második és harmadik legkedveltebb város - szinte fej-fej mellett - Párizs és Frankfurt, azokat követi negyedikként Amszterdam. A holland főváros óriásit lépett előre egy év alatt a rangsorban, idén már másfélszer annyian utaztak oda, mint tavaly ugyanebben az időszakban, köszönhetően a tavaly ősszel újraindított KLM járatoknak és a schipoli repülőtér kínálta átszállásoknak.

Kam Jandu, a Budapest Airport légiközlekedési igazgatója szerint továbbra is jó az esélye, hogy megdől a 2007-es év rekordja, a szeptember is nagyon magas utaslétszámot hoz minden évben. "Az idei szezon volt a SkyCourt első „terheléses próbája” és bizony jól vizsgázott az új terminál épület.”

Kapcsolódó hírek