Nyugati: 2021 nyaráig zárva a csarnok, a tetőszerkezet felújításának határidejét viszont tartják

iho/vasút   ·   2020.11.16. 12:00
01_nyugati_tetoszerkezet

A 143 éves Nyugati pályaudvar tetőszerkezetének felújítása a koronavírus-járvány ellenére folyamatosan zajlik. Ahogyan a nagyon öreg építmények felújításnál jellemző, a kivitelezés részeként, a bontások során most is a felszínre kerültek olyan azonnali beavatkozást igénylő rendellenességek, amik a közel ötven évvel ezelőtti utolsó felújítás óta rejtve voltak.

Az örökségvédelem alatt álló épület most feltárt valós állapota miatt előre nem látható pót- és többletmunkákat kellett elrendelni. Emellett jövő nyáron a MÁV felújításokat is végez a csarnokban, amely így komfortosabb, színvonalasabb környezetet biztosít majd az utazóközönségnek a 2021. nyár végére várható újranyitáskor. A teljes tetőszerkezet felújításának 2022. második negyedévig tervezett véghatárideje nem módosul.

(fotók: MÁV)

A Nyugati tetőfelújítása során láthatóvá váltak olyan szerkezeti repedések, valamint a csapadékot levezető csatornák súlyos korrodálódásai, amelyek miatt akadálytalanul áztak a falak. Azok foltszerű javítása nem jelentene tartós megoldást, ezért az örökségvédelmi szervezettel egyeztetett módon a belső falazatot teljes, 1210 négyzetméteren felújíttatja a vasúttársaság. A rejtett műszaki rendellenességek között jelentkezett egy további, örökségvédelmi szempontból is mérvadó probléma: a belső lábazati kövek annyira erodáltak, hogy már nem javíthatók, ezért 280 négyzetméteren teljesen fel kell újítani – az örökségvédelmi hatósággal egyeztetett módon. A csapadékvíz a nyílászárókat is tönkretette, emiatt hetvenöt ablak, ajtó felújítására is sort kell keríteni. Azokat felújítás során újra az eredeti barna színre festik.

A csarnok felújításán túl, a MÁV 2021. június 19. és július 17. között további korszerűsítéseket, felújításokat végez, hogy színvonalasabb, komfortosabb, tisztább környezet és modernebb utastájékoztató-rendszer fogadja az utazóközönséget az újranyitáskor. Hasonlóan a Keletiben tavaly elvégzett korszerűsítéshez, a csarnokban új utastájékoztató ledfal épül és az információs táblákat is egységesítik.

  • A peront újraaszfaltozzák; a sérült vagy hiányzó üvegeket pótolják; a felületeket graffiti-mentesítik.
  • Új és felújított, egységes kinézetű padokat, peronbútorokat helyeznek ki.
  • Javítják a márvány- és kőburkolatokat, mellvédeket, lépcsőkorlátokat.
  • A Teréz körút felől rámpa segítségével akadálymentesen lesznek megközelíthetők a pénztárak; a MÁV-Start 2021-ben huszonhét jegykiadó automatát telepít a pályaudvarra.
  • A pálya- és a felsővezeték-hálózaton is végeznek karbantartásokat, korszerűsítéseket.
  • A perontetők fedését és csapadékvíz-csatornáit is cserélni fogják.

Ezen korszerűsítési munkák és a tetőszerkezet felújítása során felmerült többletfeladatok időigénye miatt a Nyugati pályaudvar csarnokát 2021 nyarának végén vehetik újra birtokba az utasok. Az utascsarnok meghosszabbított lezárása idején, december 13-ától érvényes új menetrendek, valamint az utastájékoztatási hirdetmények kialakítása folyamatban van, és várhatóan november végétől elérhetők lesznek a www.mav.hu/nyugati oldalon.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek