Óriásgépek az orosz Transaeronak

iho/repülés   ·   2012.06.22. 08:30
TRANSAERO_cim

Szerződéskötéssel zárult a Transaero és az Airbus tárgyalása: az európai gyártó négy óriási, kétfedélzetes A380-as gépet szállít a második legnagyobb orosz légitársaságnak. A megállapodást Olga Plesakova vezérigazgató és az Airbus alelnöke, Christopher Buckley írta alá a szentpétervári Nemzetközi gazdasági Fórum első napján. A gépek megvásárlásáról eddig csak egy szándéknyilatkozat létezett, most már az is biztos, hogy az üzletet a VEB Leasing finanszírozza.

A Transaero lesz a hatalmas négyhajtóműves utasszállító első orosz felhasználója. A társaság a 380-asokat nagy forgalmú hosszútávú vonalakon fogja repültetni, a gépeket az eddigi légitársaságokhoz képest jóval nagyobb utasszámra akarja berendezni: három osztályon 700 utas repülhet majd az orosz felségjelzésű Szuperjumbókon. Az Airbus közleménye szerint a Transaero hamarosan bejelenti, milyen hajtóműveket választ a gépeihez.

Ilyen lesz a Transaero 380-asa <br>(fotó: Airbus)

Pesakova az aláíráskor úgy nyilatkozott, hogy az A380-asok megjelenése az egész orosz légiközlekedésre hatással lesz majd: külön kiemelte a várható változásokat a földi infrastruktúrában. Mint korábban megírtuk, Domogyedovó az első olyan orosz repülőtér, amely megvásárolta a 380-as kiszolgálásához szükséges dupla utashidakat, de hamarosan Vnukovó is felkészül a hatalmas utasszállítók fogadására.

Az 1991-ben, az Aeroflot akkori szétdarabolása után keletkezett Transaero jelenleg 130 útvonalat tart fenn a világ minden tájára. Jelenlegi flottája a friss adatbázisok szerint 72 gépből áll, és ebből két Tu214-es kivételével valamennyi modern vagy viszonylag modern amerikai vagy európai típus: a nagy hatótávolságú és nagyforgalmú járatokat most többnyire Boeing 747-400-asokkal és 777-esekkel repüli.

Az óriás már járt Oroszországban, de egyelőre csak bemutatókon <br>(fotó: domodedovo.com)

Pesakova korábbi nyilatkozatai egyébként azt sugallták, hogy az európai légibuszon kívül a Transaero foglalkozik a nemrég forgalomba úllt új amerikai vetélytárs, a Boeing 747-8i beszerzésével is.

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.