Összeütközött két kisgép a levegőben, négyen meghaltak

MTI/iho   ·   2016.09.18. 11:23

A Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) Légügyi Hivatalának tájékoztatása szerint munkatársaik a társhatóságokkal közösen megkezdték a roncsok felkutatását. Mivel a baleset vizsgálata folyamatban van, a felelősök megállapítása csak annak lezárulta után állapítható meg. Az eset további körülményeiről, valamint a vizsgálat eredményéről később adnak tájékoztatást – írták az MTI-hez eljuttatott közleményükben.

Csámpai Attila, a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője vasárnap közölte, hogy egy gép lezuhant Gödöllő és Isaszeg között, A Cessna roncsait a gödöllői arborétum fás, bokros részén találták meg a földi kutatóegységek. A gépben hárman ültek, két felnőtt és egy gyerek, mindannyian szörnyethaltak. Mivel a szemtanúk beszámolói szerint két gép ütközött össze, a második kisrepülő roncsait a rendőrök és tűzoltók csatárláncban kezdték keresni, közben a katasztrófavédelem ügyelete értesítette a Magyar Honvédség légi vezetési központját.

Hosszú ideig eltarthat a vizsgálata a Gödöllő és Isaszeg között vasárnap reggel történt repülőbalesetnek – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az M1 aktuális csatornán. Beluzsárné Belicza Andrea elmondta, hogy a helyszín nagy kiterjedése nehezíti az eljárást. Tájékoztatása szerint társszervek segítségével, szakértők bevonásával helyszíni és halottszemlét tartanak, a látási viszonyok miatt azonban még ezt sem tudják vasárnap befejezni, hétfőn folytatják majd. A helyszíni és a halottszemle után a roncsokat elszállítják, és egy hangárban vizsgálják tovább.

A Honvédelmi Minisztérium azt közölte az MTI-vel, hogy a szolnoki légi kutató-mentő szolgálat helikoptere rábukkant a Piper-28 típusú kisgép roncsaira, a terepviszonyok miatt azonban nem tudott leszállni, ezért a földi egységeket irányították a helyszínre. A megyei katasztrófavédelem szóvivőjének korábbi közlése szerint a másik gépben a zuhanáskor csak a pilóta tartózkodott, aki életét vesztette.

A tragédia körülményeit a Közlekedésbiztonsági Szervezet (KBSZ) is vizsgálja. A katasztrófavédelem honlapján az olvasható, hogy a Piper típusú kisgép négy ejtőernyőst vitt, akik az előzetes tervnek megfelelően kiugrottak a gépből és rendben földet értek. A baleset ezután következett be.

Bajkó Erika, a KBSZ kommunikációs vezetője az MTI érdeklődésére megerősítette, hogy a kisgép ejtőernyős-ugratást végzett, és már visszatérőben volt a reptérre, amikor lezuhant.

 

Korábban írtuk:

Eddig tisztázatlan körülmények között ütközött össze két kisrepülő ma a reggeli órákban Gödöllő térségében. Az egyik repülő a gödöllői arborétumba zuhant, roncsait egy fás, bokros területen találták meg, de a rendőrség és a katasztrófavédelem munkatársai megtalálták a másik lezuhant gépet is.

A balesetben két felnőtt és egy gyerek szörnyethalt.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek