Papírmentes irodák a cargo-partnernél

iho.hu   ·   2023.04.16. 09:00
carpartner

Az átfogó ESG stratégia célja, hogy a cég ökológiai lábnyomának csökkentése mellett felgyorsítsa a környezetbarát szállítási és logisztikai technológiákra való átállást.

A szállítmányozó már eddig is komoly lépéseket tett, hogy irodáinak papírfelhasználását világszerte csökkentse. A természeti erőforrásokkal ellentétben a digitalizációnak nincsenek korlátai. Pontosan emiatt, a cargo-partner számos üzleti folyamatot alakított át és digitalizált, hogy mérsékelni tudja erőforrás-felhasználását és növelni tudja hatékonyságát.

Elektronikus szállítólevelek és dokumentumok használata

Bár az iparágban továbbra is a papíralapú dokumentumokat használják, az elektronikus légi fuvarlevéllel (angol rövidítés: eAWB) jelentősen csökkenthető a papírfogyasztás. A logisztikai szállítmányozó 2015-ben kezdett átállni az eAWB-k folyamatos használatára. Az IATA által világszerte közzétett riport szerint a cargo-partner 12 hónap leforgása alatt 26 százalékkal növelte az eAWB részesedését az Ázsiából, valamint 13 százalékkal az Európából érkező szállítmányok esetében.

Papírmentes irodák, hatékony digitalizálás

Számos országban csökkentette a papírfelhasználását a vámkezelési és számlázási folyamatok digitalizálásával, valamint az elektronikus kiszállításrendelésekre (eDO) és szállításigazolásokra (ePOD) való áttéréssel. A cargo-partner magyarországi irodája 2018 óta négyötödével csökkentette az irodai nyomtatók használatát a tengeri és 34 százalékkal a légi osztályain. Szingapúrban a cargo-partner az elmúlt három évben harminc százalékkal kevesebb papírt használt fel, míg a vietnami szervezet ugyanezen időszakban 15, míg a thaiföldi tavaly 25 százalékos csökkenést ért el.

CargoWise globális szállítmányozási szoftver

Néhány újabb cargo-partner iroda már az első naptól kezdve papírmentesen működik. A cargo-partner Melbourne-ben alapított ausztrál irodája a kezdetektől használja a CargoWise globális szállítmányozási szoftvert. Az ausztrál csapat a platformot használva a teljes szállításkezelésre és kommunikációra rálát, így nincs szükség a munkafájlok, számlák, előzetes értesítések és egyéb dokumentumok kinyomtatására – kivéve a jogszabály alapján kötelezően kinyomtatandó hivatalos iratokat. A globális fenntarthatósági kezdeményezésekben nagy szerepet játszik a munkavállalók környezeti hatásokkal kapcsolatos tudatossága is. Mivel még a legapróbb részletek is nagy hatással lehetnek életünkre, ezért a cargo-partner továbbra is keresi a lehetőségeket környezeti hatásainak minimalizálására.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek