Pénz a soproni kisiklás nyomravezetőjének

iho   ·   2014.01.10. 10:39
kisiklottcim

A GYSEV 150 ezer forintot ajánlott fel azoknak a tetteseknek a kézre kerítésére, akik olajtartályt helyeztek a vasúti sínekre, s így egy motorkocsi kisiklását okozták Sopronban még decemberben.

A rendőrség feltételezése szerint három fiatal tettes egy speciális vasúti berendezés, az úgynevezett nyomkarima-kenő berendezés olajtartályát mozdították el, és helyezték a sínekre december 27-én este. A Sopronból Bécsújhely felé közlekedő motorkocsi nekiütközött az olajtartálynak, maga alá gyűrte azt, majd a kisiklott. A vizsgálatok szerint csak a szerencsének köszönhető, hogy a vonaton nem tartózkodtak utasok, így személyi sérülés nem történt és a mozdonyvezető sem sérült meg.

A GYSEV szerint a tettesek rendkívül súlyos bűncselekményt követtek el, amelyből könnyen nagyobb katasztrófa is lehetett volna. – Ezért döntöttünk úgy, hogy nyomravezetői díjat ajánlunk fel, ezzel segítve a rendőrség munkáját – mondta Rázó László, a társaság szóvivője.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút

Megújul Várpalota vasútállomása

iho/vasút   ·   2026.08.27. 08:00

A 65 millió forintos beruházás során teljesen átépül a váróterem és a vizesblokkok, akadálymentessé válik a WC, de az utastájékoztatási rendszer és a világítás is korszerűbbé válik.

Vasút Közút Nagyvasút Autóbuszközlekedés

Éjszakai mentesítő- és meghosszabbított útvonalú járatokkal utazhat haza az augusztus 20-i budapesti rendezvényekről

MÁV/iho   ·   2026.08.18. 12:00

Jelentősen növeli a vonatok hosszát a MÁV-csoport, de a HÉV-ek és a Volán-járatok esetében is sűrítésekkel készülnek. Budapestről mentesítő vonat indul Békéscsabára, Debrecenen át Nyíregyházára, Egerbe és Miskolcra, Pécsre, a GYSEV pedig Győrön át Sopronba indít pluszjáratot.