QuaBLA-kocsik: egyet a személy-, egyet a tehervonatokba!

iho/vasút   ·   2017.03.12. 13:45
oranzs_es_teher01

A személy- és a teherkocsit is a QuaBLA-modell tulajdonosa, Börcs László szakkommentálásával mutatjuk be, amelyet a társaság legfrissebb hírlevelében is elolvashatnak.

Oranzsnak áll a világ! – Ez is célba ért

„Ónozó György MÁV-vezérigazgató (1988. május 19.–1989. február 15.) kezdeményezésére a nemzetközi forgalmú gyorsvonati kocsik feljáróajtajait narancsra festették, hogy ezzel is a közlekedés biztonságát növeljék. A közvélemény a típus alapján ezt a korszakot mindig is »oranzsajtósnak« nevezte.

(fotók: QuaBLA-hírlevél, illetve a cég Facebook-oldala)

Jelen modellkiadásunkban háromféle kocsitípus szerepel: az 1. és 1/2. osztályú személykocsik kötelező részei voltak a nyolcvanas évek nemzetközi vonatainak. Az adott korszak dízel- és villamosmozdonyai mögé, mindenféle nemzetközi vonatba besorozható. A feliratok – az eredeti kivitelnek megfelelően – mind fehér színűek.

A oranzsajtósok korábbi variánsai:

A keletnémet Y-járműből átépített pályafenntartási mérőkocsi az 1990-es évek végén állt szolgálatba, ez jelen kiadásunk harmadik variánsa. Külön köszönet Zlatnyik Ferenc szakmai segítségéért.

  • Katalógusszám: 22161, pályaszám: 51 55 19-80 016-0, korszak: IV.-V.
  • Katalógusszám: 22169, pályaszám: 51 55 39-80 014-1, korszak: IV.-V.
  • Katalógusszám: 21501, pályaszám: 61 55 99-80 0001-3, korszak: V.”
Olajat a tartályból (10.) – Úttörő munka volt!

„Mikor évekkel ezelőtt kezembe került a jelen kiadású kocsi hasonló fotója, legyintettem csupán. Ha sem a betűtípusok, sem a feliratok tekintetében nem tudom százszázalékosra elkészíteni, akkor inkább nem lesz belőle modell! A másodkorszakos járművek kapcsán, amúgy is csak a ködben tapogatóztam. Bár ez a tény sok lelkes »pályatársat« a mai napig a régiségből felbukkanó modellek kiadásakor sem riaszt el. (Emlékszünk Hofira? – Kinek nem inge. ne vegye magára, kinek inge, öltözködjön föl!)

Aztán eltelt pár év, és most huszonkét év szerény szakmai tapasztalatával a hátam mögött, és a rengeteg háttéranyag felhasználásával, Fleischmann-bázisra a Fortepanon talált fotó alapján kiadjuk a QuaBLA első másodkorszakos tartálykocsiját. A tartálytest bakját rézmaratással egészítettük ki, mely megadja a korszak tartálykocsijainak jellegzetes formavilágát. A Horthy-korszak bauxitvörösét hiába keressük a RAL-szabványban, több év kutatómunka szükségeltetett az akkori színvilág megjelenítéséhez. Magyar és külhoni festékgyárak szakmai útmutatásai és szakértői tanácsaik alapján bátran jelenthetjük, hogy a színt megleltük, és a jövőbeni kettes korszakú modelleken alkalmazni is fogjuk. Külön köszönet Kugyelka János magas színvonalú szakmai segítségéért.

  • Katalógusszám: 34948, pályaszám: R 511 480, korszak: II.”

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek