Reptár: kevesebb gép, sokkal több interaktivitás – galéria!

iho   ·   2016.09.02. 08:45
cim

Felavatták, felszentelték, beszélt a polgármester és a honvédelmi miniszter, ejtőernyősök ugrottak, áthúzott egy szállítóhelikopter és egy hármas Gripen-kötelék: megadták a módját az új szolnoki repülőmúzeum, a légibázis gyűjteményéből létrehozott Reptár megnyitásának.

Reptár, Szolnok: egy interaktív kiállítás képei. Klikkeljen a fotóra, és nézze meg Zsaludek Endre galériáját!

Az új helyszín kulturált körülményeket és színesebb turistaattrakciót jelent. Nemcsak étterem épült hozzá stílszerű menütáblával, hanem MiG-29-es szimulátorok és 4D-s moziterem is. Az alapítók szerint ez a hely nagyságrendekkel lesz vonzóbb, mint az eddigi. Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy nagyságrendekkel kevesebb gép fér el itt, a 60 ezer négyzetméteren 40 repülőeszköz és 218 műtárgy: fegyverek, légvédelmi eszközök, katapultülések, a hazai katonai repülést 1914-től bemutató tárlat, aztán van akadálypálya és konferenciaterem, tematikus játszótér gyerekeknek és légvédelmi rakéták bemutatója.

A hírügynökségi összefoglaló szerint „a 2,7 milliárd forintos beruházás egyik célja az volt, hogy a több kisebb hazai katonai repüléstörténeti kiállítás anyaga egyetlen, kifejezetten erre a célra kialakított helyen legyen megtekinthető. Így a látogatók jól strukturált, a modern elvárásoknak megfelelő terekben gyűjthetnek ismereteket és élményeket, és a történeti jelentőségű gépek állagának megóvása is könnyebb”. Ahogy a tárcavezető fogalmazott: „Van mit védenünk, van mit őriznünk és van örökségünk, amelyet bemutathatunk mindazoknak, akik nem ismerik, és átadhatunk gyermekeinknek.”

A helyszínen készült kollégánk, a hazai repüléstörténet egyik jeles kutatója, Zsaludek Endre fotóriportja, aki szerint igazából nem múzeumról, hanem „interaktív kiállítóhelyről” van szó. A kiállított gépek egy része alaposabban is szemügyre vehető, az is érzékelhető, hogy a gépeket alaposan felújították, a régebbi madarak belső kiállítóhelye tágas és világos.

A későbbiekben részletesebb beszámolóval és elemzéssel is szolgálunk majd portálunk olvasóinak, például arról, hogy a gépek szép és időtálló festése mennyiben eredeti... Most egyelőre tehát: képek a Reptárról, a nyitás napján.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Mentés

Kapcsolódó hírek