Repül a Proton, zsarolnak a kazahok

iho   ·   2013.10.13. 08:30
cim_proton

Néhány napja sikeresen pályára állt egy Astra-2E távközlési műhold, ami önmagában nem lenne nagy hír, viszont az értékes szerkezetet egy Proton hordozórakéta emelte a földkörüli térségbe. És ez már valóban fontos fejlemény, ahhoz képest, hogy az amúgy több évtizede használt Proton-rakéták előző példánya júliusban egy manapság már ritkán látható, látványos balesetben pusztult el a bajkonuri űrrepülőtéren.

Mint arról akkor beszámoltunk, a start után másodpercekkel a navigációs műholdakat szállító Proton-M letért a pályáról, elvesztette stabilitását és még a levegőben kettétört majd visszazuhanva felrobbant. Az akkori jelentések szerint ráadásul attól lehetett tartani, hogy a baleset során szerteszét ömlő üzemanyag el nem égett részei mérgező hatású szennyezéssel borítják el az űrrepülőtér jelentős részét, és ezzel meg is bénul Bajkonur működése. Nem beszélve a rakéta problémájáról: a baleset miatt kétségessé váltak más, a protonnal tervezett fellövések is, többek közt egy új modul feljutttatása a Nemzetközi Űrállomásra.

Nos, mint azóta kiderül, a baleset hatásai nem voltak annyira elviselhetetlenek. A szennyezés nem volt veszélyes mértékű, és elindulhatott azóta egy újabb Szojuz is új űrhajósokkal az ISS-re. Sőt, miután kiderült, hogy a júliusi balesetet egyszeri szerelési hiba okozta – valaki fordított irányba helyezetett a rakéta műszerei közé két fontos érzékelőt – magát a Proton repülését is újra engedélyezte a hatóság, ezért indítotották el újra, és immár probléma nélkül sikerült a távközlési holdat pályára állítani.

Az igazi hosszú távú gond azonban a balesettel kapcsolatban sokkal inkább magának Bajkonurnak a sorsa, amelynek mostani fejezetét az orosz fél egyszerű zsarolásnak minősíti kazah oldalról. Mint ismeretes, az űrrepülőtér, ahonnan a legfontosabb szovjet majd orosz űreszközök, expedíciók indultak, a Szputnyik-1-től és Gagarintól kezdve az egyetlen orosz űrrepülő-startig, tehát a kozmodrom a Szovjetunió felbomlásával az Orosz Föderáció határain túlra került. Kazahsztán pedig igen kemény összegeket követel a használatáért Moszkvától. A Proton-baleset újabb alkalom volt az újabb zsarolási fordulóra, amiről a Pravda egyszerűen úgy számolt be, hogy a Proton a kazah hatóságok túszává vált.

Kétségtelen, hogy a fellövésekhez nemcsak az orosz, hanem a területileg illetékes kazah kormányszervek is engedélyt kell, hogy adjanak, ennek fejében az orosz beszámoló szerint a szokásosnál több pénzt akartak kicsikarni Moszkvától. Először az okozta a konfliktust, hogy a kazahok a júliusi balesetet követő tisztítási munkálatok miatt nem engedték az eredetileg tervezett szeptemberi startot, noha ezt a bajkonuri személyzet az orosz fél állításai szerint időben elvégezte, és erről érdekesmód a kazahsztáni környezetvédelmi minisztérium is megbizonyosodhatott.

Az lesz a megnyugtató megoldás Moszkvának, ha Bajkonur helyett...

Majd az is kiderült, hogy Kazahsztán csak tizenkét fellövésre adott engedélyt erre az évre, holott az orosz űrügynökség ennél jóval többel számolt. A Proton mostani startját a Pravda szerint hosszas diplomáciai erőfeszítések kellett, hogy megelőzzék, de a bizonytalanság továbbra is megmaradt. Magyarán az oroszok számíthatnak arra, hogy bármelyik tervezett fellövésüket el kell, hogy halasszák, ha Kazahsztán kormánya valamilyen okból így dönt. Ráadásul az amúgy nem túl sűrűn lakott hatalmas országban állítólag komoly tömegbázisa van annak a törekvésnek, hogy környezetvédelmi okokból, és hogy a lakosságot megvédjék a visszahulló fokozatoktól, rakétaroncsoktól és az olyan balesetek következményeitől, mint a nyári, egyszerűen szüntessék be Bajkonur működését, ez ügyben népszavazás kiírását is tervezik a kozmodrom ellenzői.

...az orosz Távol-Keleten készülő új űrrepülőtérről indíthatja a rakétáit

Bajkonur további működéséhez az év végéig meg kellene állapodni a feltételekben. Egy, a Pravda által megszólaltatott szakértő szerint arról van szó, hogy a kazahok az egyszeri éves 115 millió dolláros bérleti díj helyett az orosz űrügynökségnek a fellövések utáni bevételeiből akarnak közvetlen részesedést kapni minden egyes start esetére, ami a 115 milliónál jóval nagyobb összeget jelent. A Proton-baleset pedig ezeken a tárgyalásokon nyilván a kazah fél pozícióit erősíti, ismeri el a szakértő.

Ami a kazahok „zsarolási” manővereit sürgőssé teszi, és amiben viszont nagyon is bíznak az oroszok, az az új űrrepülőtér, amelynek már nagyban zajlik a beruházása az Amur vidékén, Szibéria legkeletibb térségében, Uglegorszk településnél, több mint ezer négyzetkilométernyi, tehát a Bajkonuréhoz hasonló területen. Az egyszerűen Kelet Űrrepülőtér (Vosztocsnij) néven emlegetett komplexumból a tervek szerint már 2015-ben végrehajthatják az első műholdas fellövést, 2018-ban pedig az embereket szállító űrhajókat is innen küldhetik fel. Ráadásul ennek a kozmodromnak a fekvése alkalmasabb a geostacionárius, tehát az egyenlítő síkjában a Föld forgásával megegyező keringési idejű műholdak indításához.

Épülőfélben az első kilövőpad

A nemrég Pekingben tartott Asztronautikai Világkongresszuson az oroszok arról számoltak be, hogy az építkezés nagy erővel zajlik, az új űrrepülőtérre tervezik az új orosz szuper-rakéta, az Angara teljes nagyságú verziójának első próbáját is (a kisebb változatot jövőre Pleszetszkből indítják), és ez lesz a bázisa az oroszok szerint a jövendő orosz Hold- és Mars-expedícióknak is.

2010-ben Putyin is meglátogatta a helyszínt, az idén tavasszal készült felvételeken már az első kilövőpad alatti gigantikus teknő betonozási munkálatainak előkészületei látszanak, de hozzátartozik az űrrepülőtér infrastruktúrájához egy Ledjanaja felől kiépített vasúti vonal, és egy nagy szállítógépekhez méretezett repülőtér is. Az idei hatalmas árvizek az Amur vidékén átmenetileg lelassították a munkálatokat, mert noha magát az űrrepülőteret nem öntötte el a víz, a védekezés lekötötte az energiákat. Rogozin miniszterelnök-helyettes azonban a helyszínen világossá tette: Moszkva nem tűr semmiféle halasztást, legkésőbb 2015 decemberében az első Szojuz-típusú rakéta az első Szojuz-padról fel kell, hogy szálljon.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek