Szénlopásnak indult, armageddon lett belőle

Vörös Attila   ·   2017.03.13. 18:45
41a_P1050878

Egy utas reggel hét körül ezeket a képeket fotózta és tette közzé a Facebookon:

WTF – merült fel a kérdés sokunkban. Ennyire nem szóródik magától szét a szén, inkább csak erősen porzik, amikor erős szél fúj. Most láthatóan mintha kinyitották volna egy teherkocsi ajtaját, és azon keresztül ömlött volna ki az anyag. Még az aluljáróba is bőven jutott!

Nem tudjuk, hogy csak véletlen-e, hogy épp ennél az alpári vízzsáknál kezdődik a szórás (fotók: Vörös Attila)

Pontosan ez történt. Információink szerint a még álló tehervonatot tolvajok támadták meg, észlelték, hogy szenet visz, gondolták, megdézsmálják. Aztán felszabadult a pálya Kelenföld felé az AWT szénvonata előtt, így az elindult. Ekkor hintette be szénnel az egész 2-3-as vágány peronját. Szerencse, hogy nem sérült meg senki!

Mire mi kiértünk, már nagyrészt össze volt takarítva a kiszóródott szén, de a söprögetés miatt jól látszik, hogy a peron melyik fele volt szennyezett. Majd az első eső lemossa.

Kedves kupacok, ha még nem vitték el, szabad a vásár...

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

00_gysev_vectron5
Vasút Nagyvasút

Tizenhárom vasútvonalon jön változás az idei nyártól: ezeket a vasútvonalakat veszi át a GYSEV a MÁV-csoporttól!

iho/vasút   ·   2025.03.05. 15:10

Az új esztendő első napjaiban megfogalmazott tíz miniszteri vállalás egyike volt, hogy a Dunántúl északnyugati részén az – immár magyar irányítás alatt lévő – GYSEV Zrt. veszi át a MÁV-csoporttól egyes vasútvonalak üzemeltetését, az így felszabaduló járművek pedig az ország keleti részében állhatnak szolgálatba.

dbregio_sbahn_vonat
Vasút Nagyvasút

Giga-S-Bahn-vonattender a DB-nél

iho/vasút   ·   2025.03.05. 12:00

A német nemzeti vasúttársaság regionális üzletága, a DB Regio összesen négyszáz, az S-Bahn-vonatok legújabb generációját képviselő szerelvény beszerzését tűzte ki célul.