Szeptemberi rekord Ferihegyen

iho/repülés   ·   2011.10.12. 14:10

Minden idők legerősebb szeptemberi forgalmát regisztrálta a Budapest Airport, még az eddigi rekordnak számító 2007-es évben sem indultak és érkeztek ennyien a budapesti terminálokról, mint idén. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy kiemelten jól zárult a harmadik negyedév, a polgári repülésben hagyományosan a július–augusztus–szeptember jelenti a legnagyobb csúcsot, a nyaralási szezont – hangzik a BA közleménye.

894 188 utas vette igénybe a budapesti repülőtér szolgáltatásait 2011 szeptemberében. Ez 5,3%-kal több, mint a rekordévnek számító 2007-ben. A tavalyi évhez képest 6,1%-os volt a forgalom növekedése (leszámítva az izlandi vulkánkitörés okozta tavalyi kiesést), és minden feltétel adott ahhoz, hogy teljesüljön a Budapest Airport várakozása és az év végéig a forgalom elérje a 8,7 milliót. Az év eleje óta összesen 6,8 millió utast regisztrált a Budapest Airport, ami 533 ezerrel több, mint egy évvel ezelőtt.

A növekedés motorját ebben az évben is a hagyományos, nagy nyugat-európai légitársaságok (Lufthansa, KLM, British Airways, Air France) jelentették, ebben a szegmensben 16%-os volt az utasszám-emelkedés az elmúlt évhez képest. A célállomások toplistáját továbbra is London vezeti, a szeptemberi második helyezett Párizs volt és mindössze 9(!) utassal végzett a harmadik helyen Frankfurt. Nagyon jól teljesített a Malév is szeptemberben, elsősorban a magyar légitársaság jó eredménye áll a szeptemberi 12%-os átszállóforgalom-növekedés hátterében.

Némi csökkenés figyelhető meg szeptemberben a diszkont- és a charterforgalomban, ez utóbbi még mindig összefügg a hagyományos nyaralási helyszínek, így Egyiptom és Tunézia iránti fogyasztói bizalmatlansággal, amit ezeknek az országoknak a bizonytalan belpolitikai helyzete okoz. Dinamikusan, közel 45%-kal növekedett viszont a hosszú távú járatok forgalma, ami elsősorban az American Airlines naponta közlekedő New York-i járatának köszönhető, valamint a Qatar Airways szeptembertől már naponta közlekedő Budapest–Doha járat beindulásának – hangzik a Budapest Airport közleménye.

Kapcsolódó hírek

Repülés Repülésbiztonság Légiközlekedés

Tragédia Dél-Koreában: százhetvenkilenc áldozata lehet a Jeju Air bangkoki járatának – nem nyíltak ki a futóművek, betonfalba csapódott, kigyulladt a gép

MTI/iho   ·   2024.12.29. 08:20

Leszállás közben letért a kifutópályáról és falnak ütközött vasárnap egy száznyolcvanegy embert szállító repülőgép a Dél-Korea délnyugati részén fekvő Muan repülőterén. Két kivétellel valószínűleg mindenki életét vesztette a balesetben.

Repülés Légiközlekedés

BUD: megkezdődött a hármas terminál építésének előkészítése

iho/repülés   ·   2024.12.23. 08:30

Októberben a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalmi növekedése volt a legerősebb Európában, az év végére az utasszám meghaladja a 17 millió főt. A repülőtér-üzemeltető a jövőben is robosztus emelkedésre számít ezen a téren, ezért a tulajdonosok és a vállalat vezetősége megkezdte a harmadik terminál építésének előkészítését.