Szerződés kormányváltás előtt: 53 Airbus a TAP-nak

iho   ·   2015.11.16. 13:45
cim
Egy nappal a nagy üzleteket nem hozó dubai szalon lezárása után az Airbus és a portugál nemzeti légitársaság valóban nagyszabású szerződésről számolt be: ötvenhárom gép fix rendeléséről, tehát nem opcióról, nem szándéknyilatkozatról.

A légitársaság jelenlegi gépparkja is tisztán Airbus-flotta: negyvenhárom keskenytörzsű a 320-as családból, valamint tizennyolc szélestörzsű, többnyire 330-as, illetve négy 340-300-as négyhajtóműves. Mint arról az iho/repülés is beszámolt, tavaly ünnepelték Ferihegyen a TAP Lisszabon–Budapest vonala megnyitásának tizedik évfordulóját.

A lekötött szélestörzsű 330neo fantáziaképe

A mostani gépállományhoz csatlakozik majd (illetve nyilván frissíti a flottát az öregebb példányok kisorolásával) harminckilenc az A320neo-sorozatból (320-asok és 321-esek: a TAP is követi a kapacitásnövelő trendet, hisz a mostani huszonegy kisebb 319-es helyett nem akar hasonló nagyságot). A hosszú távú járatokhoz pedig tizennégy A330-900-ast vásárol a társaság, először nyilván a már nem is gyártott 340-esek kiváltására. A korábbi 350-900-as rendeléseket pedig ugyancsak neókra konvertálja a cég

John Leahy, az Airbus eladási főnöke nemes egyszerűséggel a légitársaság újjászületéséről beszélt az aláírási ceremónián.

Márpedig az újjászületésre a TAP valóban rászorul, mert veszteséges és eladósodott. Amiről a szerződéskötéskor nem esett szó, az a nagy bevásárlás háttértörténete, beleértve a várható bonyodalmakat: mondhatni a bajba jutott európai nemzeti légitársaságok megmentésének szokásos bonyodalmait.

A portugál légitársaság adósságállománya több mint egymilliárd, üzemi vesztesége félmilliárd euró

A gépbeszerzés ugyanis már a társaság új tulajdonosa, az Atlantic Gateway nevű vállalkozás égisze alatt zajlik, miközben az sem biztos, hogy a privatizálás valóban végbemegy. A cég hatvanegy százaléknyi tulajdonrészének eladását az előző, jobboldali kormány intézte nyáron, a tranzakciót november 12-én az akkor regnáló kabinet le is zárta, majd 13-án sor kerülhetett az Airbus-féle üzletre. Másnaptól azonban új ügyvezető kormánya lett Portugáliának, és a friss kormánytöbbséget alkotó szocialista  formáció egyik első dolga volt, hogy levelet írjon az állami vagyonkezelőnek, és ebben a privatizáció leállítását követeli.

Mint az az MTI összefoglalójában is szerepel, a magánosítás 10 millió eurós vételárat és 345 millió eurós beruházási kötelezettséget jelent a tulajdonos számára, ez utóbbi összeg egy részét kellene a nagy, listaáron 8,6 milliárd dolláros bevásárlás jövő évi finanszírozására fordítani.

A flotta megújítása fontos lépés, például a szomjasabb 340-esek kivezetése

A TAP–Airbus szerződés sietős tető alá hozásával a hatvanegy százaléknyi részt tulajdonló, portugál–amerikai Atlantic Gateway nyilván az utolsó pillanatban, még a kormányváltás előtt akarta visszafordíthatatlanná tenni a légitársaság megvásárlását, miközben az új lisszaboni vezetés a jelek szerint nem akarja kiengedni a kezéből a TAP feletti ellenőrzést.

Az új tulajdonosok (egyikük a JetBlue alapítója, David Neeleman) a cég flottán túli modernizálását is ígérik, a nemzeti jelleg megtartása mellett szerkezetátalakítást, új módszereket, és a géppark bővülésével a hálózat bővítését is, elsősorban Brazília és Észak-Amerika felé, az új gépek pedig alacsonyabb üzemeltetési költségeket, hatékony működést jelentenének.  Ami nyilvánvaló, az az, ennek költségeit egy visszaállamosítás esetén a portugál költségvetés nem tudná fedezni.

A privatizáció a túlélés esélye, mert az új tulajdonos vállalja a konszolidálást

Sőt, magának a légitársaságnak az életben tartása is kétséges az új befektető nélkül: a TAP adósságállománya meghaladja az egymilliárd eurót, az üzemi veszteség 500 millió körüli, és az Atlantic Gateway összesen 800 millió eurót költene arra, hogy a légitársaság ismét nyereséges legyen.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek