Tartálykocsik érkeztek a Mátravidéki Erőműbe

Vörös Attila   ·   2020.11.10. 18:00
13043_T20V8666_201110_

Rendkívül ritkán van forgalom az erőmű iparvágányán!

A Hatvan–Somoskőújfalu, 81-es számú vasútvonalon hetente kétszer, kedden és csütörtökön jár menetrend szerint kiszolgáló tehervonat. Ez ma már szinte kizárólag Salgótarjánban dolgozik, a vonal többi állomásán nincsen vasúti árufeladás. Kivételt képez a Lőrinci mellett működő Mátravidéki Erőmű, ahol évi néhány alkalommal fejtenek le tartálykocsikat. A széntüzelésről a '90-es évek végén gázturbinás technológiára átépített erőműbe rakott vagonok érkeznek általában az előbb említett kiszolgáló tehervonattal, és ezzel is viszik el az üres kocsikat.

Mátravidéki Erőmű állomáson a csörgős tolatós (képek: Vörös Attila)

Kedden öt rakott kocsit hoztak Hatvanból az erőműnek, a salgótarjáni tolatós amúgy további négy üres Eas-ból állt. Bár a szokásos remot Dácsia is bőven elbírta volna a szerelvényt, mégis nagyobb gépet kértek keddre – a Start végül egy Csörgővel tudott szolgálni. (Hatvanban most rengeteg a Csörgő, mivel a 81-es vonal személyforgalmát teljesen mozdonyosra szervezték át, az Uzsgyikat mind elvitték)

A 185-ös Csörgő ez erőmű iparvágányán

A 185-ös Csörgő a tolatós szokásos idejében indult el reggel Hatvan-rendezőből, az ipar kiszolgálása után pedig hamar ment is tovább a négy üres kocsival Salgótarjánba. A mérsékelten megerőltető szolgálatot végül méltóan, egy Salgótarján–Hatvan gépmenettel zárták...

Indul tovább a menet Salgótarján felé, a kép Selyp állomás fölött készült Zagyvaszántó határában

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek