Többen utaztak októberben az európai hagyományos légitársaságokkal, mint egy éve

MTI/iho   ·   2014.11.14. 11:15
hagyomanyos_legitarsasagok0

A német Lufthansa-csoport szállította a legtöbb utast, 9,7 milliót, de részben a sztrájkok miatt ez a légitársaság érte el a legkisebb arányú, 0,4 százalékos növekedést. Elemzésükben rámutattak, hogy a pilóták sztrájkjai ellenére a gépek töltöttsége (80,6 százalék) nem változott, kapacitásaikat 3,1 százalékkal emelték, míg járataik számát 4 százalékkal csökkentették. A Lufthansának és a diszkont Germanwingsnek 7,1 millió (+0,3 százalék) a Swissnek 1,5 millió (+4,3 százalék), az Austrian Airlinesnak pedig 993 ezer (–4,6 százalék) utasa volt októberben. A január–októberi időszakban a csoport 90,8 millió utast szállított, 1,6 százalékkal többet, mint 2013 ugyanezen időszakában, a járatok 80,6 százalékos töltöttséggel repültek.

Örüljünk a British stewardessével (stewardessének...)! Van galériánk is, igaz ott már „csak” repülőgépek láthatók. Kattintson!

A francia–holland Air France-KLM az év tizedik hónapjában az előző év októberihez képest 2,1 százalékkal több, összesen 6,9 millió utast szállított, a járatok töltöttsége 0,7 százalékpontot javulva 84,7 százalék volt. Az év eddigi részében az Air France-ot és a KLM-et összesen 65,2 milliós utas választotta, ugyanannyi, mint tavaly január és október között, de idén a járatok 1 százalékponttal jobb, 85 százalékos átlagos kihasználtság mellett közlekedtek.

A cégcsoporthoz tartozó Transavia 18 százalékkal 955 ezerrel emelte utasszámát októberben a tavaly októberihez képest, a fehér Airbus A320-asok 90,8 százalékos töltöttséggel repültek.

A legnagyobb mértékben, 10,3 százalékkal az International Airlines Group (IAG) növelte utasszámát: a British Airways, a spanyol Iberia és a szintén spanyol Vueling összesen 6,8 millió utast vitt októberben. Csökkent a járatok töltöttsége 0,2 százalékponttal 83,4 százalékra. A január–októberi időszakban 65,5 millióan választották az IAG-csoport valamelyik járatát, 8,8 százalékkal többen, mint tavaly ugyanebben az időszakban, az átlagos töltöttség 80,7 százalék volt, 0,6 százalékponttal alacsonyabb.

A Vueling 27 százalékkal, a Iberia 6 százalékkal, a British Airways pedig 5,4 százalékkal növelte értékesített utaskilométerét októberben.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről,ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek