Transaero: nagy tervek nagy gépek vételére

iho/repülés   ·   2011.10.27. 09:02

A második legnagyobb orosz légitársaság is vásárol majd Szuper Jumbót, legalábbis ilyen tervekről is beszélt a Transaero elnök-vezérigazgatója. Olga Plesakova szerint a vállalat A380-asokat szerez majd be öt év múlva, de ugyanilyen valószínűnek mondta a Boeing 747-8-asok megvásárlását is.

A Transaero első embere emlékeztetett arra, hogy a vállalat 71 gépes flottájának többsége jelenleg is szélestörzsű utasszállító. Az A380 és a 747-8 azért került képbe, mert ennek a géposztálynak ezek a legfejlettebb és legnagyobb tagjai  – tette hozzá. Egyébként mint korábban beszámoltunk róla, a Transaero már a moszkvai repülőszalon alkalmával is jelezte a gyártóknak ezt a szándékát.

A Kommersant nevű orosz gazdasági lapnak nyilatkozva Plesakova elmondta, immár előrehaladott tárgyalásokat folytatnak mindkét gép megvásárlásáról, ugyanakkor azt is megemlítette, hogy Domogyedovó repülőterén jövő tavaszra befejezik az A380-as kiszolgálásához szükséges kétszintes utasbeszállító rendszer kiépítését, a reptér pedig már most megszerezte az A380-as fogadásához szükséges hatósági engedélyt.

Meg nem erősített hírek szerint egyébként az Emirates lesz az első légitársaság, amely az Airbus-óriást járatja majd Moszkvába.

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.