Túlélőket találtak a Concordián

iho/hajózás   ·   2012.01.15. 12:35
cos400

Vasárnap hajnalban egy 29 éves koreai házaspárt kimentettek a péntek 13-án szerencsétlenül járt hajóból. A búvárok kapcsolatba tudtak lépni egy 51 éves olasz férfival is, de őt csak később tudták kimenteni. A hajón purserként (vezető utaskísérőként) dolgozó Marrico Giampetroni lábsérülést szenvedett, de egyébként jól van.

Időközben kiderült, hogy az eddig megtalált három holttest két francia utasé, valamint egy perui dolgozóé. A búvárok csak nappal tudnak az esetleg bennrekedtek után kutatni. A híradásokból úgy tűnik, egyelőre nem tudták megállapítani, hogy a sokak által emlegetett áramszünet az ütközés előtt vagy után volt – ettől függ ugyanis, hogy a hajó elektromosan működtetett belső zsilipei bezáródtak-e, így esetleg több utastól is elzárhatták a menekülési útvonalat.

Előkerültek a túlélők fotói is a Costa Concordiáról

Cosimo Nicastro, az olasz parti őrség kapitánya úgy nyilatkozott, hogy alaposan átkutatták a baleset környékén a vizet, de sem túlélőket, sem áldozatokat nem találtak.

A kezdeti hírzárlat után megszólalt a Costa Cruises elnöke. Gianni Onorato szerint a hajó a szokásos útvonalon haladt, amikor nekiütközött a víz alatti sziklának. A hajó időközben letartóztatott kapitánya, Francesco Schettino szerint a szikla nem volt jelölve egyetlen tengerészeti térképen sem.

A hatóságok ennek ellenére őrizetbe vették, a nyomozásban részt vevő olasz ügyész szerint a kapitány „ostobán” manőverezett, valamint azért is felelnie kell, mert a mentés befejezése előtt elhagyta a hajót. Emellett emberöléssel is vádolják Ciro Ambrosio első tiszttel együtt.

Kapcsolódó hírek