Új londoni vonal Budapestről: az első járat London Cityre

iho   ·   2019.02.19. 11:15
cim3
A LOT Embraer E-190-es gépe indult menetrend szerint hétfőn kora reggel Ferihegyről az exkluzív londoni légikikötő felé, amely évtizedek óta az egyik legkülönlegesebb reptere nem csak Nagy-Britanniának, de Európának is.

A koncepció, mint arról már portálunk is többször írt: a nyolcvanas-kilencvenes évek óta fejlődő és terebélyesedő új kelet-londoni üzleti központot kiszolgálni egy olyan légikikötővel, amely a tárgyalási helyszín közelében fekszik, az üzleti partner percek alatt beérkezhet  a találkozókra, majd ismét kijuthat a hazafelé induló járatához, elkerülve az összes több londoni repülőtér zsúfoltságát, megtakarítva a távoli városközpontba történő oda-vissza utazást.

Ehhez az egykori kelet-londoni dokkok helyén kellett pályát, gurulókat, előteret, terminált, és minden mást építeni, miközben épp a reptér körbeépítettsége miatt a repülési feltételek erősen korlátozottak, a mindössze 1500 méteres pályát a környező magasépületek miatt a szokásos 3 fokhoz képest 5,5 fokos siklópályán kell meredeken megközelíteni: a típusoknak és a személyzeteknek is külön-külön meg kell ehhez szerezni ehhez a jogosításokat.

Valaha a Malév is foglalkozott a gondolattal, hogy Fokkereivel repülné ezt a vonalat. A Magyarországon operáló légitársaságok közül végülis tehát először a térségünkben is dinamikusan terjeszkedő LOT nyitott Budapestről London Cityre. A Budapest Airport összefoglalója szerint, Heathrow, Luton, Stansted, Gatwick és London-Southend után, ez a hatodik légikikötő, amely összekapcsolódik a levegőben a magyar fővárossal, ráadásul a lengyelek naponta kétszer repülnek Docklands felé.

A járatnyitás tervéről már korábban is többször beszámoltunk, mint ahogy arról is, hogy London City számára mennyire fontos a bővítés, a pálya meghosszabbítása, új gurulók kiépítése (például hogy a gépeknek ne kelljen magán a pályán mozogniuk), fontos lenne az évi ötmillió felé közelítő utasszám okán az utaskiszolgálás létesítményeinek a bővítése is.

(fotó: Budapest Airport)

Ezügyben azonban most éppen nem kedvezőek a körülmények. A korábbi években a volt londoni polgármester – majd külügyminiszter – Boris Johnson gáncsolt el minden növekedési esélyt, majd az ő regnálása végeztével aktuálissá váltak a tervek és megindulhatott a munka, ezekben a napokban azonban a londoni környezetvédelmi hatóság hozott a további lehetőségeket blokkoló határozatot.

A London Assembly Environment Committee jelentése szerint, amely egyébként elsősorban az érintett repterek környékén élők beszámolóin alapul, két londoni légikikötő, Heathrow és London City forgalmának kellene megakadályozni a növekedését.

(fotó: Budapest Airport)

A határozat elsősorban Heathrow harmadik pályájának kiépítését akadályozza, kérdés, hogy mi a helyzet London City esetében. Heathrow kapacitását ugyanis csakis az új pálya révén lehet emelni, aminek a beruházását a dokumentum kvázi megtiltja, és amit egyébként a végeérhetetlen viták miatt nem is kezdtek el építeni. London City kapcsán a jelentés csak a forgalom növekedését blokkolná, de konkrétan a már itt zajló beruházásokat nem említi.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek