Új megrendeléseket hozhat a vasúti árufuvarozásnak a jövőre induló állami támogatás

MTI/iho   ·   2020.07.22. 19:30
400px_m47_tapolca

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium közleménye szerint a kormány döntése alapján a szektor szereplői várhatóan 2021 nyarától igényelhetnek célzott hozzájárulást az úgynevezett egyeskocsi-szolgáltatás biztosításához. A tárca várakozásai szerint a támogatásnak köszönhetően a Magyarországon vasúton szállított áru mennyisége stabilizálódik, középtávon növekedhet is.

Az egyeskocsi-forgalomban telephelyenként egy vagy néhány teherkocsinyi árut gyűjtenek össze, és azokból a célállomásnak megfelelően rendezik össze a vonatokat. A lehetőséggel több mint 700 cég, köztük állami tulajdonú és stratégiai jelentőségű társaságok (például gyógyszer- és vegyipari, energetikai vállalatok, erdészetek), számos kis- és középvállalkozás él Magyarországon. Pusztán piaci alapon azonban a szolgáltatás nyújtása nem kifizetődő, az elmúlt években éves szinten mintegy hatmilliárd forintnyi üzemi veszteséget termelt. A kialakult helyzet akár a tevékenység megszűnését is magával hozhatta volna, a vasúton fuvarozott árumennyiség közel ötödét közútra terelve.

Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár a közlemény szerint elmondta: „A kormány a nemzetgazdaság egésze szempontjából kiemelkedő jelentőséget tulajdonít a környezetkímélő és energiahatékony vasúti árufuvarozásnak. A közlekedési módok közötti munkamegosztásban a vasút részaránya több mint egy évtizede 18 százalék körül mozog Európában, a magyar érték az átlagos szint körül alakul. E részarány növeléséhez a vállalkozó vasúttársaságok erőfeszítésein túl kezdeményező kormányzati szerepvállalásra van szükség a pénzügyi támogatások szintjén is.”

(illusztráció: Vörös Attila)

Az ITM közleménye ismerteti: a kormánydöntés alapján az egyeskocsi-forgalom 2021-ben 3,7 milliárd, a 2022–2025 között időszakban éves szinten 6,4 milliárd forint vissza nem térítendő forrással támogatható.

A nemzetközi példák azt mutatják, hogy az állami hozzájárulás hatására a szegmens működése stabilizálódik és kiszámíthatóvá válik, így idővel egyre több magánvasúti társaság nyújthat szolgáltatásokat partnereinek. A középtávon becsülhető 2–4 százalékos forgalomnövekedés fokozza a szektor GDP-termelő képességét, hozzájárul a távolsági közúti teherszállítás egy részének vasútra tereléséhez.

Mosóczi László hozzátette: „A vasúti árufuvarozás szén-dioxid-kibocsátása egységnyi szállítási teljesítményre vetítve mindössze hetede a közúti szállításénak. A forgalom megtartásával, vasútra terelésével Magyarország többlet szén-dioxid-kvótákhoz juthat, amelyeket szabadon felhasználhat vagy értékesíthet. A támogatás társadalmi egyenlege ezen felül azért is pozitív, mert az állami szerepvállalás ezres nagyságrendben biztosítja az ágazati munkahelyek megőrzését. A kormány az új lehetőséggel fenntartja és elősegíti a magyar vállalkozások bekapcsolódását a hazai és a nemzetközi kereskedelembe.”

Az állami támogatás az Európai Bizottság jóváhagyásával nyújtható, az innovációs tárca haladéktalanul megindítja az egyeztetési folyamatot. Az új rendszer bevezetésének várható időpontja 2021. június elseje. A minisztérium emellett vizsgálja a vállalati ipartelepek csatlakozó vágányai korszerűsítésének, a vasúton is szállítható daruzható félpótkocsik beszerzésének finanszírozási, ösztönzési lehetőségeit is.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek