Új Volvók Pécsen

Ács Attila   ·   2014.01.14. 12:15
tukevolvo_fooldal

Régóta ismert tény, hogy hamarosan öt új 7900A érkezik a baranyai megyeszékhelyre, hiszen a Volánbusz hatvanegy buszos tendere után Pécsen is a Rába-Volvo diadalmaskodott. A győri cég egyelőre csak a nevét adja a járművekhez, ám azok teljes egészében Lengyelországban készülnek.

Érdekesség, hogy mindkét társaság buszai strandkorlát-kék színben pompáznak majd: a Volánbuszos járművek ugyanis Budapest agglomerációs közlekedésében fognak részt venni a BKK égisze alatt, viszont úgy adódott, hogy időközben Pécsen is ez lett a flottaszín, hiszen a Credo előre gyártott buszai közül – amit a fővárosba szántak volna – huszonöt végül mégis ide került.

MBK-620: ez a rendszáma Pécs új, és jelenleg egyetlen hibrid autóbuszának<br>(fotó: Gimesi Zoltán/Pécs és Térsége Közösségi Közlekedéséért Egyesület, facebook.com/ptkepecs)

A most érkezett két Volvót egyelőre csak bérli a Tüke Busz, de nem kizárt, hogy a későbbiekben véglegesen Pécsen maradnak. A szóló 7700 Hybrid típusú, ugyanilyennel néhány évvel ezelőtt több városban is megismerkedhetett az utazókönség, annakidején mi is kipróbáltuk, a Tisza Volánnál pedig meg is erősítették a gyártó által ígért üzemanyag-megtakarítást.

A csuklós egy hagyományos dízel, négy ajtóval – negyven ugyanilyen fut Debrecenben, igaz, azok utastéri klímaberendezéssel is fel vannak szerelve, míg ez csak egy vezetőtéri egységet kapott, illetve utastájékoztató rendszere sincs. A típus háromajtós változata egyébként több Volán járműparkjában is megtalálható.

A Volvo 7700A jól ismert típus Magyarországon<br>(fotó: Gimesi Zoltán/Pécs és Térsége Közösségi Közlekedéséért Egyesület, facebook.com/ptkepecs)

Tavaly harmincöt Credo állt forgalomba Pécsen, idén ezeket – a most érkezett két Volvón túlmenően – tehát további öt Volvo 7900A követi. A város járműparkjára rá is fért már a frissítés, hiszen az átlagéletkor itt a legmagasabb az országban, talán még ezekből az Ikarusokból is fut néhány:

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek