Újabb használt csuklósok érkezhetnek Budapestre

iho/közút   ·   2018.03.08. 13:45
Fiume_Citaro_kicsi

Lassan tíz éve már, hogy forgalomba álltak az első külföldről vásárolt használt buszok Budapesten, amit akkor hangsúlyozottan csak átmeneti megoldásnak szántak az Ikarusok felújítása helyett, illetve az új buszok beszerzése mellett. Azóta körülbelül 230 új és 350 használt busz állt forgalomba a BKV-nál, a hírhedt harminc Modulo M168D-n felül azonban idén további új buszok szinte már biztosan nem várhatók, de még a jövő év is bizonytalan, tekintve, hogy jelenleg egyáltalán nincs erre vonatkozó közbeszerzési eljárás, illetve újabb(ak) kiírásáról sem lehet hallani. (A metrópótláshoz kapcsolódóan 75 (opcióban további 75) új, Solaris Urbino 18 és 75 (opcióban további 75) új, PKD rendszerű Modulo M168D beszerzésére lett volna lehetősége a BKV-nak nemrég, de utóbbi buszokat gyártó cég közbenjárásával, állami nyomásra ezeket a tendereket 2016-ban érvénytelenítették.)

A használt csuklósok száma viszont tovább fog növekedni, információink szerint már gyakorlatilag az összes kiszemelt busz az országban van, csak az eredményhirdetésre, illetve a honosításra várnak.

A svájci TL nevű közlekedési társaság egyik Van Hool newAG300 típusú buszát új korában a 2005-ös BusWorld kiállításon sikerült megcsodálni – akkor ki gondolta volna, hogy közel másfél évtized múlva Budapesten látjuk majd viszont? (fotó: Ács Attila)

„6 db + 100 % használt, alacsonypadlós, diesel üzemű húzócsuklós autóbusz beszerzése” – A kiírásnak megfelelő járműveket az elmúlt években csak a Van Hool és a MAZ készített Európában, de utóbbi értelemszerűen kiesik, így egyértelmű, hogy további newAG300-asokra számíthatunk, hovatovább az első példányok már a VJSZ udvarán sorakoznak. A típusból fut már a BKV-nál, mi is írtunk róluk. Egész jól indult a hazai karrierjük, de tavaly tavasszal a csuklószerkezet környezetében repedéseket fedeztek fel, így nyolcat azonnal leállítottak, a szükséges javításokat pedig idővel mind a 25 példányon elvégzik, sőt a most beszerzendő 12 busz is csak a csuklócsere után áll majd forgalomba.

Az oslói MAN-eket sokszor emlegettük már, úgy néz ki, hogy bérleti konstrukcióban áll majd forgalomba négy plusz egy példány

„Dízelüzemű, használt, alacsonypadlós, csuklós autóbuszok bérlése” – Információink szerint a teljes eladósorba került oslói csuklós MAN flottát szerette volna elhozni a BKV, de mások ügyesebbek voltak, így 4+1 maradt, ezek is csak bérleti konstrukcióban kerülhetnek majd a céghez. A Lion’s City teljesen új típus lesz a hárombetűsnél, a Van Hoolokkal egyetemben ezeket is Dél-Pest fogja megkapni. A mostohagyerekként kezelt garázsban egyébként ezek a 9 éves buszok a legfiatalabbak közé fognak tartozni, jelenleg csak négy gázüzemű Van Hool ilyen „zsenge” korú, az összes többi öregebb ezeknél.

Fiumei eredetű Citarók az ITK debreceni telephelyén tavaly decemberben. Még szerencse, hogy itt csak néhány matrica jelentette a honosítást, így egy komplett átfényezést megspóroltak... (fotó: Ács Attila)

8 db használt, alacsonypadlós, dízel üzemű csuklós autóbusz beszerzéseA Horvátországból származó faceliftes Citarókról szintén írtunk korábban, igaz akkor még úgy tűnt, hogy Debrecenben fognak forgalomba állni az intermodális csomópont építése apropóján. Az építkezés viszont eltolódik, így a buszokra a cívisvárosban egyelőre nincs igény. Az ITK eddig jobb híján munkásszállításra és szerződéses járatokon használta őket, de már régóta rebesgették, hogy ezek is Budapesten fognak kikötni.

A Citarók fiumei pályafutása nem volt sikertörténet: eme horvát cikk tanulsága szerint rengeteg probléma volt velük, 2012-ben mindegyik le volt állítva, az üzemeltető ezért birokra is kelt a német gyárral, aminek az lett a vége, hogy kárpótláskánt kaptak tíz új Conecto G-t harmad áron. Budapesten egyébként jelenleg első és a második generációs Citarók futnak, ezekkel a faceliftes példányokkal így legalább teljessé válik a paletta...

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek