Újabb Mercedes Intourókkal fiatalodik a Volánbusz flottája

iho/közút   ·   2023.04.14. 12:00
volanbusz_merci_intouro_m

A tizennégy új busz kilenc Budapestről induló távolsági vonalon áll forgalomba még áprilisban.

A Mercedes-Benz Intouro M típusú autóbuszok az utastájékoztatási eszközök beszerelése után fokozatosan kapcsolódnak be a távolsági közlekedésbe kilenc, a fővárosból induló hosszabb viszonylaton: a Budapest és Pápa, Jászszentandrás, Jászberény, Jászapáti, Heves, Hort, Tiszakécske, Kiskunfélegyháza és Kecskemét közötti autóbuszvonalakon. Az új buszok nettó beszerzési értéke 935 millió forint.

A legkorszerűbb, Euro6 környezetvédelmi besorolású motorral hajtott járművek évente mintegy 1,1 millió utasnak nyújtanak majd kényelmesebb és biztonságosabb utazást. A buszok május elsejétől ország- és vármegyebérlettel is igénybe vehetők, ami szintén jelentős változást, kedvezőbb utazási és átszállási lehetőségeket hoz a közösségi közlekedésben.

A 2022 nyarán eredményesen zárult közbeszerzési eljárás eredményeként összesen negyven Mercedes-Benz Intouro M autóbusz érkezik a Volánbusz flottájába; a kocsikkal Pest mellett Zala, Veszprém, Vas és Győr-Moson-Sopron vármegyék helyközi és távolsági autóbuszvonalain is találkozhatnak az utasok. A járművek vírus elleni aktív szűrős légkondicionáló berendezéssel, kamerarendszerrel, fedélzeti utastájékoztató berendezéssel és USB-töltőpontokkal felszereltek, valamint a legfejlettebb vészfékasszisztens rendszerrel, az Active Brake Assist 5-tel ellátva állnak forgalomba. Ez a vezetéstámogató biztonsági rendszer már a gyalogos és a kerékpáros közlekedőket is érzékeli, és szükség esetén akár vészfékezéssel is igyekszik elkerülni az álló vagy mozgó személyekkel, illetve akadályokkal történő ütközést.

A Volánbusz immár öt éve tartó jármű-fiatalítási programja keretében 2022-ig 64 új autóbusz érkezett a Budapestről kiinduló mintegy ötven távolsági vonalra, melyek csaknem az ország teljes területét érintve, tizennégy vármegyébe közlekednek. A flotta az Intouro M-ekkel idén tavasszal újabb tizennégy kocsival frissül, melynek köszönhetően a távolsági állomány tíz százaléka újul meg, átlagéletkoruk nyolc és fél évről hét évre csökken.

Ma már nincs olyan járása az országnak, ahol ne tűnnének fel a társaság új buszai. A MÁV–Volán-csoport jármű-fiatalítási programjában az eddig lezárt beszerzéseknek köszönhetően 2205 új és újszerű autóbusz érkezett a Volánbuszhoz, és a vállalat további 295 járműre rendelkezik aláírt beszerzési megállapodással. Folyamatosan megújuló és korszerűsödő járműállományával a társaság 2022-ben csaknem 540 millió utazást bonyolított le országszerte.

(Nyitóképünkön a Volánbusz egyik új Mercedes-Benz Intouro M kocsija. Kép forrása: Volánbusz Zrt.)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek